Kultúra

Márciusban láthatjuk a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

A digitálisan felújított egész estés rajzfilmet a víz világnapján, március 22-én mutatják be a magyar mozikban – írja az MTI.

Vízipók-csodapók 1974 és 1985 között ment a tévében, és 1983-ban egy egész estés filmet is készítettek belőle.

Bálint Ágnes a televízió egyik szerkesztője javasolta, hogy készüljön egy rajzfilmsorozat a Pannonia Filmstúdióban. Az első epizódot megmutatták egy német forgalmazónak, aki azt mondta, hogy ezekkel a csúnya kisállatokkal nem szabad egy sorozatot készíteni, mert nem lesz sikeres

– nyilatkozott a kezdetekről Mikulás Ferenc, a gyártó Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója.

A mozikban több mint egymillióan látták a rajzfilmet, és 45 ország vette meg a forgalmazási jogokat. A márciusi bemutatót ismeretterjesztő előadásokkal és programmal kötik majd össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik