Kultúra

Puccini-bakija miatt magyarázkodik a Budapesti Nyári Fesztivál

Néhány nappal ezelőtt került az internetre az a fotó, melyen egy hirdetőoszlopon a Budapesti Nyári Fesztivál tévesen reklámozza a Turandot című operát. A plakát azt Giuseppe Verdi munkájának tulajdonítja, pedig Giacomo Puccini van sokkal inkább köze hozzá. Azóta még egy hibát kiszúrtak a hirdetésen, miszerint a Liut játszó énekesnőt nem Pararoiu-nak hívják, hanem Cristina Pasaroiu-nak.

A fotó a nemzetközi sajtóban is feltűnt, és az operarajongóknak pedig elállt még a lélegzete is. Persze, fel lehet ezt könnyedén is fogni, a Fidelio vicces kvízt készített a baki kapcsán.

A Budapesti Nyári Fesztivál szerdán kiadott közleményében magyarázta meg a hibát:

„…egy korábbi Verdi-plakát került felhasználásra sablonként a grafikai munkák során, és egy mentési hiba folytán sajnálatos módon egy félkész anyag került a nyomdába”.

Hesteg Puccini!Az elmúlt napokban operabarátok és kultúrakedvelők sora jelezte nekünk jószándékúan, hogy a jövő évi Turandot című produkciónk plakátján a zeneszerző neve tévesen jelent meg.Mondhatnánk, hogy nagyon sokáig kutattunk, míg találtunk Verditől egy Puccini operát, de a baki persze sokkal kellemetlenebb és nagyobb annál, hogy egy viccel üssük el.Giuseppe Verdi neve egy banális és fatális technikai hiba folytán került fel a plakátra. Hogy Önök is értsék: egy korábbi Verdi-plakát került felhasználásra sablonként a grafikai munkák során, és egy mentési hiba folytán sajnálatos módon egy félkész anyag került a nyomdába.A hiba persze ténykérdés, ugyanakkor a hatalmas médiavisszhang minket is meglepett. Ez is bizonyítja, mekkora figyelem kíséri a Budapesti Nyári Fesztivál programjait, amiért a sajtónak és a közönségnek is hálásak vagyunk. Természetesen a hibát már a hétvégén észleltük, és amilyen gyorsan csak lehetett, javítottuk. Nemcsak a képen látható gerilla-marketing módszerrel, de amilyen gyorsan csak lehetett új plakátok cseréjével javítottuk a hibát. Budapest utcáin járva-kelve a mai nap folyamán már a javított plakátokat láthatják.Továbbra is számítunk együttműködő figyelmükre, hiszen a későbbiekben megjelenő plakátjainkon újabb és újabb információkat osztunk meg a produkció részleteiről.A hibáért Önöktől, az operabarátoktól és természetesen a luccai mestertől is elnézést kérünk.Reméljük a végzetes hiba ellenére nézőink sorában üdvözölhetjük Önöket!Ígérjük felejthetetlen előadásban lesz részük!

Közzétette: Budapesti Nyári Fesztivál – 2018. december 5., szerda

A szervezők a hibát azóta javították, mindenesetre így már biztos, hogy nagy érdeklődés fogja övezni a fesztivált:

„A hiba persze ténykérdés, ugyanakkor a hatalmas médiavisszhang minket is meglepett. Ez is bizonyítja, mekkora figyelem kíséri a Budapesti Nyári Fesztivál programjait, amiért a sajtónak és a közönségnek is hálásak vagyunk. Természetesen a hibát már a hétvégén észleltük, és amilyen gyorsan csak lehetett, javítottuk.”

(Fidelio)

Kiemelt kép: Romano Cagnoni/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik