Magyarországról nézve nehéz megérteni, mit jelent, amikor négy és fél tonna kokaint kapcsolnak le valahol Amerikában. A globális kábítószer-kereskedelem végein az is hír, ha egy piti bandát lekapcsolnak néhány kilogramm fűvel, a budapesti belvárosban pedig szinte több sütőport adnak el, mint kokaint. Kelet-Európából nézve ezért érdekes a Netflix Narcos sorozata, mert közel hoz egy olyan hihetetlen világot, amiről sokan azt hiszik, hogy legfeljebb akciófilm-forgatókönyvírók fejében létezik.
A legújabb, negyedik évad, a Narcos: Mexico november 16-án debütált, és mint a címéből kitalálható, most először nem főként Kolumbiában zajlanak az események. Ettől ez még ugyanaz a Narcos, mint eddig, ugyanaz az írótrió – Carlo Bernard, Chris Brancato és Doug Miro – szállította az újabb drogbárósztorit:
Az erőszakos vadbarmok fáradjanak vissza a színpadra
Az igaz történeteken alapuló fikciós filmekkel alapvető probléma, hogy a közönség nagy része már ismeri az eseményeket, ezért nehéz meglepni a nézőket, mivel tudják a történet végét. Ezért alapvetően az a feladat, hogy úgy kell elmondani az ismerős eseményeket, hogy azok mégis izgalmasak legyenek, ami valljuk be, nem annyira nehéz, ha nagypályás drogkereskedőkről van szó:
De izgalmas-e mindez azután is, hogy az elmúlt években a Narcosból meg lehetett már ismerni Pablo Escobar karrierjét és a Cali-kartell pályaívét is? Szükséges-e elmondani harmadszor is alapvetően ugyanazt a sztorit? Mármint azt, hogy egy kisstílű alak van annyira okos, kegyetlen és hataloméhes szociopata, hogy mindenen és mindenkin átgázolva felépítsen egy államot az államban, egy olyan hatalmas drogbizniszt, amin keresztül tönkretesz egy komplett országot? Mert Gallardo is ugyanezt a sémát hozza, csak Kolumbia helyett Mexikóban szabadítja el a poklot.
Abból a szempontból semmi szükség nem volt az újabb Narcosra, hogy semmi újat nem tudunk meg arról a rendszerről, ahogy felépül egy ilyen drogbiznisz. Főleg, hogy Gallardo karaktere rém unalmas Escobaré mellett, mert utóbbi olyan egyedülálló állat volt, hogy képtelenség hozzá felnőni. Viszont a mexikói kartell-sztori népszerűsítése mégsem felesleges, hiszen ha nem is a szomszédunkban, de a mai napig ennek a terhét nyögi a világ egy jelentős része. Annyira, hogy kartelltagok tavaly agyonlőtték Carlos Muñoz Portalt, a sorozat egyik munkatársát, amikor forgatási helyszíneket keresett Mexikó egyik legerőszakosabb államában, ahol 100 ezer emberre 12,2 gyilkosság jut.
A nyolcvanas évek óta a legkonzervatívabb becslések is félmillióra teszik a drog miatt megölt mexikóiak számát: akiket érdekel, hogy ez a hajmeresztő szám mit jelent pontosan, azoknak ajánlom az Unreported World vonatkozó részét. Gallardo egyik embere, a később drogbáróvá felnövő Joaquín „El Chapo” Guzmán, azaz a Köpcös most áll bíróság előtt New Yorkban. Az USA Mexikóban vívott drogháborúja, amit Ronald Reagan indított, pedig hasonló alapokon áll közel negyven évvel később is. Egyszóval Gallardo örökségével élünk, úgyhogy nézzük mit és hogyan mesél erről a fontos történetről a Narcos: Mexico. Akik nagy vonalakban sem ismerik Gallardo munkásságát, és nem szeretik a spoilereket, azok görgessék át a következő részt.
Amikor a fű tényleg kapudrog
Az új Narcos a korábbi évadokhoz hasonló dramaturgiát követ: adott egy ravasz bűnöző, aki az eszközökben nem válogatva maga alá gyűri a világot, és adott egy hős, aki egyértelműen jófiú még ebben a velejéig korrupt világban is, és az egyetlen célja, hogy igazságot szolgáltasson. Ő Kiki Camarena (Michael Peña), a becsületes és ambíciózus, mexikói származású amerikai DEA (Kábítószer-ellenes Hivatal)-ügynök, aki már-már mániákusan börtönbe akarja juttatni Gallardót (Diego Luna).
Alapvetően úgy, hogy Gallardo mindig legalább egy lépéssel a többi bűnöző előtt jár, mindenkit átver, kihasznál, megöl, lefizet, aki az útjában áll, és fokozatosan ő lesz az az ember, aki egész Észak-Nyugat-Mexikót a zsebében tudja. De ezt nem teszi olyan stílusosan, mint Escobar, és sajnos a motivációiról is elég keveset tudunk meg. Körülbelül annyi derül ki róla, hogy azért akar hatalmat, mert meghalt az első felesége, és úgy akarja érezni, hogy ő irányítja a világot, és nem az élet dobálja őt ide-oda. Ehhez talán elég lett volna egy intenzív pszichoterápia is, ő mégis azt választotta, hogy megszervezi Mexikó első drogkartelljét.
Szögezzük is le, hogy ez a sorozat mexikói évadának leggyengébb pontja: ilyen elnagyoltan, felületesen felskiccelt karakterekkel nem lehet semmilyen szinten azonosulni. Fejbe lőnek valakit? Rendben, lapozzunk. Bonyolult emberi kapcsolatok, izgalmas viszonyrendszerek? Ilyenekre ne számítsunk. Cserébe tömény akciót és néhol szórakoztató, de üres szereplőket kapunk nagyon szép díszletek előtt.
Pedig a nyolcvanas évek Mexikója minden, csak nem fekete-fehér, úgyhogy le lehetett volna csapni néhány magas labdát, a sorozat készítőinek nem lett volna nehéz beleírni a forgatókönyvbe egy-két komoly erkölcsi dilemmát. De ezek kimaradnak, csak halványan tűnik fel ilyesmi jelentéktelen jelenetekben. Helyette mindkét oldalon főleg korrupt, lelketlen szemétládák vannak kizárólag, akik megölnek bárkit egy marék pesóért.
Ez nyilván nem tetszik a jólelkű Kiki Camarénának, és el is kezd küzdeni a rendszer ellen. Ehhez fokozatosan megnyeri a legközelebbi kollégáit, a többi Guadalajarában szolgáló amerikai DEA-ügynököt, de a mexikói hatóságok és az amerikai diplomácia is akadályozza ahol tudja. Talán ez a legerősebb társadalomkritika a sorozatban:
Gallardo ezt kihasználva letarolja a mexikói plazarendszert – ami helyi drogdílerek laza hálózatát jelentette – és megszervezi az első kartellt a Sinaloa-Chihuahua-Durango aranyháromszögben. Ehhez két dologra van szüksége: arra, hogy gyorsan megölje a saját „felettesét”, a sinaloai plaza urát, hogy a többi plazafőnököt egy kartellbe tudja szervezni. És egy jó termékre: ez a sinsemilla, azaz a mag nélküli marihuána, ami sokkal kevesebb helyet foglal, mint a magos verzió, ezért egy rakománnyal sokkal több szállítható belőle.
Ezt nemesíti Gallardo barátja, Rafael „Rafa” Caro Quintero (Tenoch Huerta), csak az a baj, hogy ez a fűfajta kizárólag mindentől távol termeszthető, mert megy minden a levesbe, ha beporozzák a növényeket. De megoldják, és
De Gallardónak ez nem elég, és kapcsolatba lép a kolumbiaiakkal, hogy kokaint is szállíthasson. Itt feltűnik egy rész erejéig Escobar (Wagner Moura) is, és ekkor érezhető a legjobban, hogy a medellíni drogpápának csak árnyéka a mexikói drogkirály. Pedig Gallardóék is olyan extravagánsan élnek, ahogy elvárható azoktól, akik hegyi fűkereskedő mexikói parasztokból hirtelen selyeminges, Cartier-órás nehézfiúk lesznek. Politikusokat, rendőröket, ügynököket lefizetve tartják terrorban fél Mexikót, de Escobarhoz mégsem tudnak felnőni. Ettől függetlenül vannak jó mellékszereplők, például a teljes kiégés felé haladó öreg Don Neto (Joaquín Cosio) és a hedonista kubai Falcón (Luis Roberto Guzmán).
Eközben a túloldalon lassan őrölnek a bürokrácia és a diplomácia kerekei, de Camarenáék megoldják, hogy rászálljanak a Guadalajara-kartellre, és jön is a lejtő. Elindul a leszámolás, Gallardót elkezdik keményen szorongatni, ami oda vezet, hogy elrabolják a túlbuzgó, rendszerbe besimulni nem akaró Camarenát. Ugyebár ezt már az első részből tudtuk, így az a fő kérdés, hogy ezzel véget is ér-e a történet, végigmondják-e egy évad alatt a Gallardo-sztorit. Hát nem mondják végig, úgyhogy jöhet majd a következő évad.
A megnyerhetetlen háború
A Narcos: Mexikó meglehetősen történelemhű, attól eltekintve, hogy néhány helyen kiszínezi a valóságot. De ettől még levonható néhány megfontolandó tanulság a sorozatból.
A drogellenes háború mindig visszafelé sül el. A dílerek olyanok, mint a csótányok: rájuk léphetsz, megmérgezheted őket, fel is gyújthatod őket. Erősebben térnek vissza
– mondja még az első részben a narrátor, és a sorozat hatásosan alá is támasztja ezt a narratívát. Akkor vajon mit lehet tenni? Escobar azt mondja a nagy beszélgetésük során Gallardónak, hogy a marihuánával az a baj, hogy „puha termék”, amit előbb-utóbb legalizálni fognak, ez pedig kiheréli a bizniszt. A kokaintól viszont félnek az amerikaiak, ezért soha nem lesz legális, tehát ennek mindig lesz jövője. Tehát a droglegalizálás felszámolná a kartelleket? Kifizethető ez a társadalmi ár? A sorozat nem ad választ ezekre a kérdésekre.
És az is világos, hogy nem rendvédelmi, bűnüldözési kérdésről van szó. Hanem politikai alapon dőlnek el ebben a piszkos bizniszben a dolgok: ameddig pénz van benne, addig nemzetiségtől, ideológiáktól, pozíciótól függetlenül mindenki részt akar a tortából, akinek elég hatalma van ahhoz, hogy elvegye a magáét.
Narcos: Mexico, 2018, 10 rész, Netflix, 7/10.
Borítófotó: Carlos Somonte/Netflix
