Ötvennyolc olyan messze van már, hogy még Presser Gábor és Sztevanovity Dusán nosztalgikus dalában is csak azt énekli Zorán és Kern András: „Összenézünk, s annyit mondok, hé, hatvanhét! Megértően rábólintok, hé hatvannyolc!” Meg olyan távoli az évszám, hogy az ötvennyolcas karácsonyi tévéműsor a következőkből állt: December 25., 11.00. Csajkovszkij: Diótörő. 19.45. Magyar Híradó. 20.00. Micsoda éjszaka! Magyar film. December 26., 11.00. Csalavári Csalavér. Közvetítés az Állami Bábszínházból. 19.40. Brüsszeli notesz. 20.00. Vidám karácsony. Könnyűzenei est.
Helyben vagyunk.
A Vidám karácsony – amely nem csupán est, hanem délután is volt, mert nyolc előtt négy órától is megrendezték – a Zeneakadémián zajlott, és ebben az esztrád műsorban lépett először színpadra Korda György. Szerencséjére a San Remó-i fesztiválokat mindig januárban-februárban rendezték (1951-től), és az olasz számok comme il faut-nak minősültek idehaza, nem kellett azokat a minálunk recsegő Radio Luxembourgról levenni, mint Bobby Day Rockin’ Robinját, Chuck Berry Sweet Little Sixteenjét vagy az Everly Brothers Bird Dogját. Domenico Modugno San Remóban 1958 elején győztes Volaréját (amelynek valódi címe: Nel blu dipinto blu, azaz a Kékre festett kékségben) sokan ismerték idehaza, s amikor az érettségi öltönyében fellépő, tizenkilenc esztendős Korda elénekelte azt a muzsika Liszt Ferenc téri szentélyében, a közönség viharos ovációval fogadta a dalt és előadóját.
Az ifjú a teremben befutott.
De széles körben csak egy-két évvel később érkezett be, miután a rádió játszani kezdte ma is kedvelt táncdalát, a Szeretni kellt. Nádas Gábor és Fülöp Kálmán szerzeményével olyan sikert aratott, hogy a bemondás lett az ars poeticája: „Bizony szeretni kell. A pályát, a közönséget, a barátokat és persze Klárikát…” Megérte egy óráért száz forintot fizetni Vécsey Ernő zeneszerzőnek, aki Kordának éneket tanított – amúgy zongoraleckéket is adott –, pedig az a százas óriási pénz volt: Kovács Andor, a híres dzsesszgitáros ugyanilyen óradíjért foglalkozott magán tanítványaival tíz évvel később. (Igaz, vasárnaponként 10 és 12 óra között vagy húsz fiatal gyűlt egybe nála, vagyis a virtuóz zenész egyetlen délelőtt nagyjából kétezer forintot kasszírozott, miközben a havi átlag fizetés 1928 forint volt.)
Az alkalmankénti száz forintos taníttatás nem kis áldozatot követelt a családtól, amely a Dob utcában lakott. A nagypapa házmester volt az 52. szám alatt, de akadtak arrafelé egyéb mesterek is, hiszen néhány házzal odébb, a 46/b-ben élt Seress Rezső, aztán a dobos Beamter „Bubi”, majd Presser Gábor is. Az 50-ben lakott Bakos Blumi, az MTK legendás intézője, aki a közeli Fészek Művészklubban ugyancsak otthon volt, ahogyan később maga Korda is.
Micsoda párhuzam: Korda később a Bajza utcában élt; ott, ahol az MTK klubját létesítették, s ahogyan a Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubjában – röviden: Fészekben – Benedek Miklóssal, Tordy Gézával, Újréti Lászlóval, úgy a Bajza utcai körben (többek között) Sándor Károllyal kártyázott. „Csikar a mentorom volt. Született intelligenciával megáldott, édes ember. Kettőkor jött, este kilencig maradt. Akkor mindig felállt, hogy megy haza feleségéhez, Évihez és fiához, Garihoz.” Korda ultitudományát Sándor tökéletesítette, a pókert pedig Meszéna Miklós, a kardvívás világbajnoka, a Vasas későbbi elnöke ismertette meg vele. Jó tanítvány volt: 2003-tól már Korda kommentálta – Horvát János társaságában – a pókerpartikat a Sport Tv-ben, és e műsor legalább olyan népszerűvé vált, akár az énekes legkedveltebb számai.
Ezer felvétele van, ha igaz. Ki tudná valamennyit összeszámolni! Az itáliai vonal meghatározta a pályáját, sorra énekelte San Remo győztes – és nem győztes – dalait. Az első helyezettek közül adaptálta például Tony Dallara Romanticáját, Bobby Solo Se piangi se ridijét (ezt olaszul is lemezre énekelte, ahogyan Solo másik híres hatvanötös számát, a Quello sbagliatót), továbbá Claudio Villa Non pensare a me (a magyar változatban: Kár a könnyekért), Nicola di Bari I giorni dell’arcobaleno (Szivárványfényben) vagy Tony Renis Canzone Blu (Kész boldogság) című dalát. Valamennyi számot Vándor Kálmán ültette át magyarra. „Ő alakította ki a zenei stílusomat, az egész ízlésvilágomat.” De nem csupán olasz szerzeményekhez írt szöveget: Korda két emlékezetes magyar slágerének megalkotásában is közreműködött. Részint a Kordával a Bajza utcában egy házban lakó Payer Andrással létrehozott Találkozásban („Mondd, ugye, álom volt csak az egész…”), részint a Blum Józseffel jegyzett Visszatérek énben.
Az utóbbi – időben az előbbi – refrénje eredetileg így szólt: „Minden csókodért adok egy csillagot.” Korda mondta Vándornak: „Kálmánkám, valami mást…” A szövegíró így változtatott: „Visszatérek én, hiába űzöl el.” De az „űzöl el”-re sehogyan sem talált rímet. A Made in Hungary című seregszemlére pedig már benevezték a számot – e bemutatón és a másik hasonlón, a Tessék választani! címűn Korda összesen tizenegyszer vitte el a pálmát –, a Népszava sportrovatát vezető Vándor pedig a szerkesztőségi értekezleten törte a fejét, mi legyen az új refrén második sora. Aztán hirtelen felkiáltott: „Átkarollak majd, ahogy a tűz ölel!” Újságíró kollégái meg rémülten bámultak, akárcsak olyankor, amikor Korda belátogatott Vándorhoz, és a két jó barát dalra fakadt a redakcióban…
Volt miből válogatni. „Gyöngéden ölelj át, és ringass, szerelem…” Azaz a Keresztapa zenéje. „Ha bűn, hogy várok rád…” Vagyis a Derrick című tévésorozat muzsikája. Korda összes slágerét a terjedelmi korlátok miatt nem lehet felsorolni, csak néhány, mutatóba: Bocsánat, hogyha kérdem, Aki melletted él, Ne sírj (mindhárom jeléül annak, hogy nem csupán zenés szórakoztató műsorban, hanem eredetiben is csinálta a fesztivált), továbbá Virágeső, Reptér, vagy a két Lady, N. és Carneval. Az utóbbi a cseh Karel Gott száma volt, és Korda erősen ódzkodott tőle, amint Tardos Péter vázolni kezdte a magyar variációt: „Villan a topáz rizsporos parókán…” De aztán nem lehetett Korda-koncert a karnevál asszonya nélkül, és vasárnap is felhangzik majd a Svoboda–Ondracek kompozíció. Kétszer. Mert a színpadra lépés hatvanadik évfordulójára hirdetett hétórás esemény jegyei egy hónap alatt elkeltek, így délután háromtól is lesz előadás.
A Ne gondold már nem csendül fel. Már miért szólalna az meg egy Korda-koncerten? Miért ne? – gondolta az énekes a hatvanas évek vége felé, és – mert attól tartott, hogy a beat tombolása idején kifütyülik a Kisstadionban – kölcsön kérte Szörényi Leventétől az Illés jellegzetes számát. Nem akarták leengedni a színpadról… Hiába, hajdanán tvisztet is énekelt (Nem vagyok ideges, Hol az a lány?) meg rockos Schöck Ottó–Solymos Tóni számokat, például azt, hogy „Glória, én tartozom egy vallomással…” (Még szép, Kordának ne lenne glóriája?)
Hogy a dupla koncertet a nyolcvan éves, több generációs sztár bírja-e? „Majd Klárika segít.” Ez 1980 óta így van. Akkor már úgy hirdették a magyar tenger nyári műsorát: „Halló, itt Korda György!” Amilyen tréfás, olyan jellemző cím volt ez, mert az Országos Rendező Iroda programja korábban évtizedeken át így futott: „Halló, itt Balaton!” – Amikor járni kezdtünk, rögtön éreztem, itt valami zűr lehet – mondja Korda Balázs Kláriról. Akivel immár a fél életét együtt töltötte. S nem csupán elénekelt megannyi slágert vele a Mamma Mariától a Pappa Piáig (az Egy Duna-parti csónakházban már ugyanolyan népszerű, amilyen az eredeti volt Latabár Kálmánnal, Gábor Miklóssal, Gózon Gyulával és az Állami áruház című 1952-es film többi szereplőjével), hanem egyenesen megváltoztatta az énekest. Más ember lett – említi. – S alighanem más ember lett volna már 1966-ban, ha akkor ismeri hitvesét. Abban az évben Mikó András, az Operaház főrendezője operaénekesi pályát kínált fel Kordának. „Nemet mondtam, mert le kellett volna szokni a cigiről, az italról, a nőkről, a kártyáról… De ha Klári akkor mellettem van, biztosan tenornak állok!”
Azért azzal sem jártunk rosszul, hogy a táncdalt nem lehetett Kordában tartani.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI
