Kultúra

Hamarosan a csapból is az István, a király fog folyni

Szörényi Levente alapítványt hoz létre örökségének gondozására, iskolai pályázat, animációs film és opera is jöhet István és Koppány harcából.

Előadói, zeneszerzői és szövegírói munkássága mellett Szörényi Levente jó ideje nagy erőkkel támogatja azokat, akik

magyarságukkal fennhéjázás nélkül élnek és cselekednek,

a pilisi Holdvilág-árokban végzett ásatásaival kutatja az ősmagyarságot, a témában ír és publikál. A „Második idő” néven most létrehozott alapítvány, melyet a Szörényi-család hoz létre, ezt a kiterjedt munkásságot gondozza majd, kulturális projekteket hoz létre, emellett kiemelten foglalkozik a határon túli magyarokkal.

Terveik között szerepel egyebek mellett

  • István, a király iskolai pályázat
  • István, a király animációs film Jankovics Marcell közreműködésével
  • István, a király opera
  • István, a király rockopera Erdélyben – mert volt már ugyan, de az alapítvány létrehozói szerint azok

    kevés kivétellel gyenge előadókkal, nem túl erős magyarországi műhelyekből kerültek ki

  • a Kőműves Kelemen és a Fehér Anna című Szörény-Bródy művekből összevont színházi előadás
  • Szörényi Levente kottáinak kiadása

Az alapítvány emellett kiemelten támogatja Szörényi Levente pilisi ásatásait. Szörényi Levente személyesen is részt vesz az alapítvány működésében, a kuratórium elnöke Szörényi Örs (Szörényi Levente fia), további tagok Szörényi Réka (Szörényi Szabolcs lánya) és Rosta Mária (Szörényi Szabolcs felesége).

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik