Kultúra

Meghalt Roy Hargrove

A kétszeres Grammy-díjas amerikai trombitás, zeneszerző és zenekarvezető 49 éves korában, szívinfarktusban halt meg.

Roy Hargrove munkásságának talán legfontosabb hozadéka, hogy nagy szerepet vállalt a jazz és a bebop, illetve az afro-latin zenék, a hiphop, a soul, a funk és az R&B közötti híd építésében, emelik ki a nekrológok. Sokan a nemzedéke legnagyobb trombitásának tartották, aki egyszerre dolgozott a jazz olyan óriásaival, mint Herbie Hancock és Wynton Marsalis, illetve popsztárokkal, mint Erykah Badu, D’Angelo vagy Common. Marsalis volt az is, aki felfedezte Hargrove-ot, aki az első albumát 1990-ben jelentette meg, az első Grammy-díját pedig nyolc évvel később kapta, majd a következőt 2002-ben.

Roy Hargrove évek óta veseelégtelenséggel küzdött, és a New York-i kórházba is ezzel a betegséggel szállították be, ahol aztán a végzetes szívroham is érte. A trombitást számos mai zenész világnagyság gyászolta.

Borítókép: MTI/EPA/Bruno Bebert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik