Emilio és Curtis 2019. április 27-én a budapesti Papp László Sportarénában ad közös koncertet, ahol frissen megjelenő közös albumuk dalai mellett korábbi slágereiket is előadják.
„Emillel még az Édes élet ideje alatt ismerkedtünk meg. Hála Istennek a kapcsolatunk túlnőtt a műsoron és azóta is testvérként szeretjük egymást. Az első pillanattól kezdve éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Nagy szereteten és tiszteleten alapuló barátság a miénk, hiszen mind a ketten mély érzésű emberek vagyunk. Szavak nélkül is érezzük egymást és egymás gondolatát, ami kincs a mai világban” – mondta Curtis.
A koncerten meghívott vendégelőadók is fellépnek majd, Curtis pedig elmondta, hogy a közönség a Belehalok, a Nekem ez jár, és a Csak te létezel című dalait is biztosan elénekli majd. Előbbieket Curtis Majkával közösen énekelte, akivel még a nyár végén váltak külön útjaik kissé viharos körülmények között.
„Mind a ketten kaptunk az Istentől egy tálentumot, és ezt most itt az ideje, hogy egyesítsük. Engem nagyon inspirálnak Curtis szövegei és a világa. Régóta szerettünk volna már együtt dolgozni, és ennek most jött el az ideje. Új közös dalokkal készülünk, de természetesen felcsendülnek majd a nagy Emilio és Curtis slagerek is új köntösben” – mondta Emilio.
Jegyek november 2-től kaphatók.
Kiemelt kép: Youtube / Emilio x Curtis – Egy este ketten