Kultúra

Most már biztos, megszűnik a kultúr-tao

Szerdán írtuk meg, hogy már a kormány előtt van az az előterjesztés, amely megszüntetné a színházi tao-támogatások mostani rendszerét, és a jövőben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oszthatná ki a több tíz milliárdos összeget kitevő előadóművészeti-kulturális pénzeket, várhatóan pályáztatással. Azóta viszont biztossá vált, hogy megszűnik jelen formájában az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatása, írja az Index.

Máté Gábor: A tao megszüntetése a Kamra bezárását is hozhatja
A Katona igazgatója szerint sokkal jobb lenne a csalásokat kiszűrni, mint beszántani az egész támogatási rendszert.

„A kormány áttekintette a tao-támogatások rendszerét, és arra jutottunk, hogy kulturális területen jelentős visszaélések voltak, ezért új támogatási rendszert szeretnénk bevezetni. Az eddigi ráfordítások nem csökkennek, az eddigi forrásokat a kormány jövőre is biztosítja, de nem ebben a formában, nem ebben a rendszerben” – jelentette ki a kormányinfón a miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter. Döntésüket azzal indokolta, hogy a kulturális szférába kerülő nagyjából 35 milliárdos összeget egyrészt „egyenlőtlenül” osztották el, másrészt voltak visszaélések.

„A forrást nem kívánjuk csökkenteni, de az lenne a jó, ha pályázati formában vagy egyéb világos, megismerhető szempontok alapján döntene róla az EMMI.”

Gulyás tagadta, hogy az intézkedés a kultúrharc része lenne:

„[…]semmilyen kultúrharcban nem vagyunk érdekeltek, azt nem támogatjuk, károsnak tartjuk, még akkor sem, ha ilyen kezdeményezések a mi oldalunkon vagy a mi oldalunkhoz köthető személyek által is elhangzottak[…]A kulturális támogatás nem politikai alapon történik.”

Kiemelt kép: Teatro Építész Műterem Kft.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik