Kultúra

Ők a Junior Prima díjazottjai

Szántó Eszter
Szántó Eszter

újságíró. 2018. 10. 17. 15:32

Négy színész és egy színész-koreográfus-rendező vehette át az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában kedden a budapesti Nemzeti Színházban, írta meg a Fidelio. A Prima Primissma Alapítvány és a kategória mecénása, a Takarék Csoport elismerését idén Gubik Petra, a Budapesti Operettszínház színésznője, Mészáros Blanka, a Katona József Színház színésznője, Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze (akit most a 200 első randiban is láthatnak a nézők), Zoltán Áron, a Vígszínház színművésze, és Hegymegi Máté színész, koreográfus, rendező nyerte el.

A Prima Primissima Díj díjkiosztó gálaestje Budapesten
Megvannak a Prima Primissima díjak idei jelöltjei
Közzétették a rangos elismerés tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

„Idei jelöltjeink eljátszották, megrendezték, színpadra állították a világirodalom fontos műveit, ugyanakkor még a kortárs darabokra is futott az erejükből, tehetségükből” – fogalmazott Vida József, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a legfeljebb 30 éves jelöltek hazánk több mint 30 legismertebb színpadán tűntek fel eddigi pályafutásuk során.

A 64 jelölt közül a nyerteseket ötfős szakmai bizottság választotta ki, melynek tagjai Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója; Orlai Tibor színházi producer; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója és Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja voltak.

Kiemelt kép: Vajda János / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. november 5.
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.