Kultúra

Megvannak a Prima Primissima díjak idei jelöltjei

Közzétették a rangos elismerés tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

Idén már tizenhatodik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat, amelyre tavaly óta határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölést kaphatnak – írja az MTI.

A közlemény szerint az idei Prima Primissima díjátadó egyben Demján Sándor, a díj alapítója emléke előtti tisztelgés is, aki 2013 óta finanszírozta a Közönségdíjat, és bár az idei évi díjátadón már nem lehet jelen, a 2018-as elismerést még az ő támogatásával adják át.

A díj struktúrája a közlemény szerint idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek “kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár.

A közönségdíjas jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a Prima Primissima weboldalán és a Prima Primissima Facebook-oldalán.

A Prima Primissima díjak 2018-as jelöltjei:Magyar irodalom

  • Bertók László költő, író
  • Görgey Gábor író, költő
  • Vári Attila író, költő

Magyar színházművészet

  • Székely Gábor rendező
  • Szirtes Ági színész
  • Venczel Vera színész

Magyar képzőművészet

  • Katona Szabó Erzsébet textilművész
  • Korniss Péter fotográfus, fotóriporter
  • Maurer Dóra képzőművész

Magyar tudomány

  • Frei Zsolt asztrofizikus
  • Hamza Gábor jogtudós, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
  • Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár

Magyar oktatás és köznevelés

  • “A zene mindenkié” Egyesület
  • Falus Iván pedagógus, egyetemi tanár
  • L. Ritók Nóra pedagógus

Magyar építészet

  • Nagy Csaba építész
  • Potzner Ferenc építész, művészettörténész
  • Tokár György építész

Magyar sajtó

  • Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész
  • Portfolio.hu gazdasági hírportál
  • Rubicon történelmi folyóirat

Magyar sport

  • Kozák Danuta kajakozó
  • Magyar Zoltán tornász
  • Vereczkei Zsolt úszó

Magyar népművészet, közművelődés

  • Kallós Zoltán Alapítvány Válaszút
  • Kiss János balettművész
  • Vujicsics Együttes

Magyar zeneművészet

  • Dresch Mihály dzsesszzenész
  • Fischer Ádám karmester
  • Várjon Dénes zongoraművész
Kiemelt kép: a Prima Primissima díjak 2017-es gálaestje (MTI Fotó/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik