Venom vs. Venom
A Tobey Maguire-féle Pókember-trilógia 2007-es záróakkordjában három legendás ellenfél is megkeserítette a hálószövő életét. Homokember és Új Manó többé-kevésbé látványos és ügyesen felépített karakterek voltak, szemben a Pókember-képregény történelem egyik legérdekesebb ellenfelével, Eddie Brockkal aka. Venommal. A fekete szimbióta a képregényektől függetlenül mindenhol egy kb. két és fél méter magas, színizom, nyolcajtós szekrény méretű idegen életforma, aki Eddie Brock újságíróval történő egyesülés után disszociatív személyiségzavarban szenvedő kettős identitású, afféle jólelkű rosszfiú karakter. Összetett figura, Hulk mellett a másik olyan híresebb képregény-karakter, akire teljességgel illik a Jekyll & Hyde-i történet toposz. Ehhez képest a 2007-es, Sam Raimi rendezte filmben
és akinek személyiségváltozása rendkívül gyorsan megy végbe. Története többé-kevésbé így is követi azt a három-négy eredetsztorit, ami Venomot és Pókembert szorosan összeköti, legalábbis a képregények lapjain.
A film csúfos kudarcot vallott kritikailag, részben a Venomot érintő történetszál miatt, nem beszélve az emós Peter Parkerről. A karakter megfilmesítési joga viszont még mindig a Sonynál van, és egy különleges gyártási megállapodásnak köszönhetően újra rajtuk volt a sor, hogy ezúttal már a Marvel Studios együttműködésben készítsék el Venom első önálló sztoriját, Tom Hardyval a főszerepben.
Élet Alapítvány vs. Venom
Eddie Brock tehetséges és sikeres videós újságíró-élete egyetlen pillanat alatt dől össze, mikor ügyvéd menyasszonyától kényes információkat lop az Élet Alapítványról, hogy szembesíthesse vele Carlton Drake-et, az alapítvány elnökét, aki viszont leállítja a beszélgetést. Brock főszerkesztője eredetileg egy Obersovszky-i értelemben vett alákérdezős interjút vár a lánglelkű videóstól, de mivel ez nem teljesül, kirúgja. Menyasszony-jelöltje is szakít vele, amiért Brock önző módon visszaélt azzal, hogy az Élet Alapítványnak dolgozik, ráadásul őt is elbocsátják. Eddie képtelen lábra állni, életét melókereséssel és alkoholizmussal tölti egészen addig, míg az alapítvány egy tudósa fél év után meg nem keresi, hogy terhelő bizonyítékokat szállítson Carlton Drake illegális üzelmeiről. Ja és a film felénél egyszer csak megszületik a Brock/Venom-páros.
MCU vs. Venom
Venom, a zord külső ellenére mindig is sokkal komplexebb figura volt, mint a legtöbb képregényes antagonista. Ez jó részt Eddie Brock Pókemberhez fűződő viszonya miatt van, másfelől a karakter kettős identitásból adódik. Az egyik eredettörténet szerint ugyanis közvetett módon Pókember tehető felelőssé Eddie Brock befuccsolt újságírói karrierjéért, így Venom, aki mikor megszállja Eddie-t, ugyanúgy utálja a falmászót, mint a gazdateste. Ruben Fleischer rendező Venom-jából viszont kimarad Pókember. Bár a Sony gyártotta le a Venomot, és hivatalosan nem része az Marvel Cinematic Universe-nek, a készítők mégis azt mondják róla, hogy ugyanabban a világban játszódik, mint a Tom Holland-féle Pókember: Hazatérés.
A kérdés így nem is igazán az volt, hogy Venom hogyan illeszkedik bele akármelyik hős-univerzumba és, hogy van-e átjárás bármelyik között (hiszen ebben a formában ez talán egyszer megtörténhet), hanem, hogy képes-e uralni egy önálló filmet egy olyan antagonista, aki igazából egy másik karakter miatt érdekes. Azt nem állítom, hogy ez maradéktalanul sikerült volna a készítőknek, mivel
Brock vs. Venom
A történet gyakorlatilag változtatás nélkül követi az elmúlt évek szuperhős eredetfilmjeinek dramaturgiáját. Brock újságírói felsülésének kálváriája és tulajdonképpen az egész film működik Pókember nélkül is, apró bökkenő, hogy mind az újságírói szakma, mind pedig a nyomában felvetődő problémák, mint az alkoholizmus, az elmagányosodás és a munkakeresés bántóan egyszerűen és felületesen van bemutatva. Ezt csak azért sajnálom, mert Tom Hardy elképesztően magával ragadóan játssza Brockot, ráadásul tökéletesen alkalmas rá, hogy egy megkeseredett, cinikus és dühös figurát hozzon, de a forgatókönyv és a vágóasztal alaposan megritkítja, azokat a lehetőségeket ahol ez kiteljesedhetne. Így is Hardy az egyik legjobb dolog ebben a filmben, a másik ugyanis Venom.
Kénytelen vagyok újra előcitálni a 2007-es Pókembert, a Topher Grace alakította Venomnak igazából nem volt külön személyisége, Eddie Brock sötét oldalaként mutatták be, ami egy fekete kezes-lábasban materializálódott. Tom Hardy Venomjának ugyanakkor van gondolata az őt körülvevő világról, célokkal és érzelmekkel rendelkezik, ami sokszorosan érdekessé teszi az ő és Brock viszonyát. Brock és Venom személyisége a film előre haladtával összecsiszolódik, mégis, a kezdetben a világot leigázni akaró szimbióta motivációja arra, hogy miért is békéljen meg helyzetével faék egyszerűségű és egyáltalán nem fejti ki a film. Ugyanakkor öröm nézni, ahogy Tom Hardy pusztán a hangjával képes élettel megtölteni egy CGI-figurát. Venom humora rossz, mint Brocké, Venom kicsit szánnivaló, mint Brock, Venom dühös és hirtelen haragú, mint Brock. Egy fontos különbség van kettejük között: Venom egy ideig el akarná pusztítani a Földet, és embereket enne, mivel így tudja magát életben tartani, de Brock ember-diétára fogja. Jól működik együtt a két figura, külön öröm, hogy Venom nem egy nagy buta szörnyetegként van ábrázolva, hanem már-már esendő, szánni való alakként.
A nagyon klasszikus értelemben vett nagy, fekete betűs főgonoszok, Carlton Drake és Riot, a másik szimbióta kapcsolata is hasonló, mint Brocké és Venomé. (Riotot a szinkronban Káosznak és nem Lázadásnak fordítottak, ami persze ugyanolyan bénán hangzana, mint a Káosz.) Amellett, hogy Carlton figurája a gonosz, gazdag tudós sztereotípiájának tökéletes lenyomata, Riz Ahmed kifejezetten sokat képes kihozni a szerepből. Főleg azért, mert eddig főleg jófiúkat játszott, nagy öröm lehet ezek után az elvetemült, őrült, mindenre elszánt, istenkomplexusos idealistát alakítani.
A mellékszereplők tökéletesen betöltik mellékszereplői funkciójukat. Ide tartozik a Brock menyasszonyát, Anne-t játszó Michelle Williams, és a kemény biztonsági főnök, akinek el kell kapnia Venomot. Sajnos elég keveset tesznek hozzá mind a ketten a filmhez. A szerelmi szál is pontosan annyira súlytalan, mint amennyire később viszont teljesen másodlagossá válik a film során, pedig az az utolsó csepp Brock poharában, mielőtt teljesen összezuhanna, éppen az, hogy még a nője is elhagyja. A film látvány tekintetében elmarad az elmúlt évek blockbustereiről, talán nem kifejezetten erős darab ilyen szempontból, de ha ez egyfajta önreflexív stíluselemként működne, megengedőbb lenne az ember. Az akciójelenetek egyébként ötletesek és változatosak, noha kevés van belőlük és főleg éjszaka, sötétben játszódnak, így néha kifejezetten nehéz kivenni, hogy mi történik bunyó címszó alatt.
A történet felszínes egyszerűsége ellenére (a jó szándékú hőst igazságtalanság éri, szenved, majd újraéled hamvaiból és legyőzi a rosszat) a Venom semmivel nem rosszabb, mint egy átlagos szuperhős film. Nem akar eredeti lenni, nem akar nagy megfejtéseket adni a felvetődő kérdésekre, egy badass, a szó jó értelmébe vett kicsit B-filmes akciófilm lett, amiből néha nagyon hiányzik az R-besorolás, de Venom karaktere végre oda került, ahova való: Tom Hardy emlékezetes alakításai közé, amely folytatást kíván!
Venom, 2018, színes, amerikai szuperhős-film, 92 perc, 10/6
