Kultúra

Óriási dobással jön az ötödik Black Mirror-évad

Erről azok is hallanak majd, akik nem nézik a sorozatot.

A Black Mirror kultusza nem lanyhul négy évad után sem, akkor sem, ha mindig vannak “régenmindenjobbvolt”-hangok az új évadok kapcsán, ha túlzást kiáltanak, ha az ötletek elfogyásról beszélnek. Az ötödik évad után sem valószínű, hogy a helyzet megváltozna, legalábbis az alapján, ami most a szupertitkos új évadról kiderült.

Még mindig ijesztően szórakoztató a Fekete tükörbe nézni
Mivel egy antológia-sorozatot nem kell sorrendben nézni, itt vannak korunk legerősebb sci-fi sorozata, a Black Mirror új évadának részei a leggyengébbtől a legjobbig sorba állítva.

Egyrészt ugyanis megvan, hogy mikor érkezik az új évad, és már nem is sokára: ahogy tavaly, idén is decemberben jöhetnek ki az új részek, hogy az év végi szabik alatt mindenki megkaphatja a maga lesújtó világvége-hangulatát. Mindez egyébként elég erőltetett menetet jelenthet a gyártócsapatnak, a sorozat aktuális részei ugyanis még forognak.

Ennél sokkal érdekesebb viszont, hogy a Bloomberg úgy tudja, az ötödik évadban helyet kap majd egy interaktív epizód is, amelyben bizonyos kulcsfontosságú fordulatoknál a néző döntheti majd el, merre menjen tovább a sztori. A megoldás persze nem teljes újdonság, ha nem is sokszor, de azért láthattunk már ilyet, elsősorban animációknál, vagy a Mozaik című sorozatban, ám a Netflix disztópia-sorozata állítólag “új szintre emeli majd” az interaktivitást, jelentsen ez bármit. Mindenesetre erre érdemes lesz figyelni majd.

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik