Kultúra

Budapestre érkezett Enyedi Ildikó új filmjének világsztárja

Azaz Léa Seydoux, aki már a fővárosban próbál a Testről és lélekről rendezőjével. Közös kép is készült.

Még februárban derült ki, hogy Léa Seydoux francia színésznő leszerződött a Füst Milán azonos című regényéből készülő A feleségem története filmadaptációjára, amely a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjra esélyes Testről és lélekrőlt készítő Enyedi Ildikó következő alkotása lesz.

Félév elteltével már az előkészítésnél tart a produkció és a Magyar Nemzeti Filmalap Facebook-oldalán közzétett fotó alapján már Seydoux is Budapesten van és elkezdtek próbálni a filmre.


A Grand Budapest Hotel és a 007 Spectre: A Fantom visszatér című filmekből is ismert Seydoux mellett a már ugyancsak Budapesten tartózkodó és a közös képen is látható norvég Anders Baasmo Christiansen (Kon-Tiki, A király választása) fogja játszani a férfi főszerepet a hamarosan forgó adaptációban.

Füst Milán 1942-es műve egyike a világszenzációvá vált magyar regényeknek: az 1958-as Gallimard-féle francia kiadást követően csaknem húsz nyelvre fordították le, s mindenütt elismerő fogadtatásra talált. A holland hajóskapitány látszólag szokványos féltékenységi drámája a bájos és frivol francia nővel egy gyötrelmes kapcsolat mennyei magasságait és pokoli mélységeit mutatja be. A rögeszmévé és önpusztító szenvedéllyé váló féltékenység, a bizonyosságra törekvés ördögi köreit járó Störr kapitány végül rádöbben: bárhogyan is volt, Lizzy immár elválaszthatatlanul hozzá tartozik.

A Füst Milán műve alapján Enyedi által írt forgatókönyvből és az ő rendezésében készülő A feleségem történetét Budapest mellett Párizsban, Hamburgban és Dél-Olaszországban fogják forgatni.

Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Karwai Tang

Ajánlott videó

Olvasói sztorik