Kultúra

Újra lesz Három kívánság Dévényi Tiborral

Az egyik országos rádióadón tér vissza a legendás műsor.

Visszatér a Három kívánság, amely évtizedekkel ezelőtt a Magyar Televízióban vált ismertté. A Dévényi Tibor nevével fémjelzett műsort a Retro Rádió támasztja fel októbertől – számolt be róla a Médiapiac.

A Három kívánság ezúttal az éter hullámhosszain teljesíti a kívánságokat. A nagy generáció egyik ikonikus alakja, Dévényi Tibor a Magyar Televízió számára készített Három kívánság című műsorsorozatával lett országos hírű, 1985-től Tibi bácsi neve és a Három kívánság összefonódott. A műsor másfél évtizedig levelek százait fogadta és valósította meg a benne foglalt kívánságokat, úgy tűnt, bármi lehetséges

– olvasható a Retro Rádió közleményében.

Az október 6-tól szombatonként 10-13 óra között hallható Három kívánság már nem az első műsor lesz, amelyet feltámaszt a Retro Rádió. Hetek óta hallható náluk újra az ugyancsak kultikus Poptarisznya, amelynek újraindítása kapcsán a közelmúltban beszélgettünk a műsort vezető B. Tóth Lászlóval:

B. Tóth László: Azt hittem, a Calypso túléli a Poptarisznyát
Újra hallható B. Tóth László zenés rádióműsora, a Poptarisznya. A 71 éves műsorvezetővel magnósklubról, magnós blokkról, jó zenékről és rossz zenékről beszélgettünk.
Kiemelt kép: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik