Kultúra

Sötét és kegyetlen lesz az Aranyélet utolsó évada

Itt az HBO sorozatának új előzetese, amely csúnya végjátékot sejtet.

Azért loptam, hogy legyen mit ennetek. Azért csaltam, hogy legyen hol laknunk. És azért gyilkoltam, hogy megvédjelek titeket

– ecseteli a Thuróczy Szabolcs által megformált Miklósi Attila az Aranyélet új előzetesében.

Még egy hónap és visszatér a magyar HBO saját gyártású sorozata, amelynek harmadik, egyben befejező évadában egyre inkább úgy fest, hogy minden eddiginél magasabb tétek, kegyetlen leszámolások, és döntő fordulatok tesznek majd pontot a Miklósi család sötét történetének végére.

Miklósi Attila le akar számolni a múltban elkövetett bűnök, gyilkosságok örökségével, ennek viszont komoly ára van – és a család többi tagja is kimutatja az ehhez kötődő érzéseit

– mondta korábban a többszörös Promax-díjas Varsics Péter, a sorozat egyik rendezője.

A Thuróczy mellett az Ónodi Eszter (Miklósi Janka), Döbrösi Laura (Miklósi Mira), Olasz Renátó (Miklósi Márk) és Végh Zsolt (Gáll Ferenc) is visszatér az utolsó szezonban, amely október 14-én fog startolni.

A nagy sikerű Aranyélet jelenleg már tizenhét európai országban nézhető, illetve nemrég Amerikában is bemutatták. Idehaza rövidesen a TV2 is műsorra tűzi a sorozatot, annak első évadától kezdve.

Különleges Aranyélet-bulit szervez a Wellhello
Elnökinek ígérkezik az esemény, amelyen koncert és vetítés is lesz.
Kiemelt kép: HBO Magyarország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik