Miért kellett másfél év a bezáráshoz?
Mert a hatóságok egymásnak passzolták az ügyet. Senki nem akart „a zsidókhoz” nyúlni, mondván, abból csak baj lehet. Plusz maguk a zsidó szervezetek sem voltak tisztában a saját szerepükkel. Fogalmuk nem volt, kivel kell jóban lenni az önkormányzatnál, egyáltalán kinél kell intézkedni. A Tett és Védelem Alapítvány feljelentette a múzeumot a fogyasztóvédelemnél. Eredménytelenül. A Mazsihisz a nyitás után pár hónappal írt az önkormányzatnak egy beadványt, amit átpasszoltak a helyiséggazdálkodásnak, ahol nem törődtek vele. Végül Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum igazgatónője robbantotta ki az ügyet, amikor tavaly novemberben írt egy cikket a HVG-be. Azt hittem, erre azonnal bezárják a Shoah Cellart, de hónapok múlva megdöbbentve láttam, hogy még mindig üzemel. Telefonáltam Zsuzsának, akitől megtudtam, hogy az önkormányzatnál rendre lepattintják.
Ki és mikortól bérelte a helyiséget?
2015-ben bérelték ki raktárnak. Hogy kicsoda, a mai napig nem árulták el nekünk. A nyilvános közérdekű adatokból csak a dátumot ismertük meg. Maga a múzeum 2017-ben nyitott ki. Ebből feltételezem, hogy nem Friedman úr a főbérlő.
Egy múzeum csak úgy működhet, ha hatóságilag múzeumként regisztrálják, valamint bejegyzett cég üzemelteti, de ez a hely még a biztonsági engedélyeztetésen sem esett át. Különös. Ahogy az is, hogy a környékbeli szórakozóhelyeket havonta vizsgálják, ide viszont egyszer sem jöttek.
Tíz- és húszeurós belépők voltak.
Friedman úr egyedül vitte a boltot, nem adott se nyugtát, se áfás számlát. Sőt, vendégkönyv sem volt, ahová beírhatnának a látogatók. Tényleg nem értem, a hetedik kerületi önkormányzat miért nem jött ki ellenőrizni, pedig sokszor tettünk bejelentést.
A bezáráshoz az kellett, hogy önök negyvennyolc órát álldogáljanak, tüntessenek a kamu-holokausztmúzeum bejárata előtt.
Az első nap reggel tízkor érkeztünk, a kezünkben szórólapokkal, melyeken a Trip Advisor lesújtó véleményei voltak olvashatóak angol és héber nyelven, mert gondoltuk, főleg izraeli és amerikai zsidó turisták érkeznek. Délután ötig strázsáltam és próbáltam lebeszélni a frissen érkezőket. Először ügyetlenül, mivel azt skandáltam, hogy ez egy hamis múzeum, mire a külföldiek, érthetően, azzal vádoltak meg, hogy holokauszttagadó vagyok. Ezután stratégiát váltottam, s így száz főt beszéltem le a múzeumlátogatásról.
Ez kétezer euró, vagyis 650 ezer forint bevételkiesés Friedmannak.
És egy sima szerdán voltam ott, ami nyilván a leggyengébb napok egyike.
Összefutott Friedman úrral is. Milyen benyomást tett önre?
Eleve úgy mentem le tiltakozni, hogy elhatároztam, nem szólok hozzá, hiába akar elhajtani. Először az érdekelte, kit képviselek és ki ad pénzt, majd azt mondta, ő akár többet is tudna adni. Semmire sem reagáltam. Amúgy megelőzte őt a híre. Vilniusban is próbálkozott hasonló kamuval, de ott hamar elűzték a hatóságok. Amikor megjelent itt, a hetedik kerületben, először megkeresett egy étteremláncot, a Hummus Bart, hogy megvásárolná őket, majd régiségeket kezdett felvásárolni a környéken, nem titkolva, hogy a zsidónegyedben szeretné berendezni Eichmann irodáját.
Eichmann-nak tényleg a hetedik kerületi gettóban volt irodája, ahogy azt Friedman úr múzeuma állította?
Dehogy volt. Úgy tudni, a nácik egyáltalán nem jártak a gettókba. Miért is jöttek volna? Zsidók, járványok, tetvek, szóval szerintem is messze elkerülték a környéket. Friedman zavarodott ember, elhiszi a maga állította valótlanságokat. Olyanokat talált ki, hogy ez a pince a zsidó állam megálmodójának, Herzl Tivadarnak a szülőhelye és itt volt a bar-micvója is. Korábban részt vettünk egy vezetett túráján, melyen végig a jeruzsálemi Jad Vasem emlékközpontot szidta, hogy az milyen pontatlanul ábrázolja a vészkorszakot. Azt is állította, hogy a pincében náci rádióadó működött, melynek adását a zsinagóga két tornyából sugározták. Az egyik fényképre azt mondta, azon a budapesti szelekció látható. Visszakérdeztem, biztos-e benne, hogy volt szelekció Budapesten. A válasza így szólt: maga Eichmann szelektált a Keleti pályaudvaron. Abszurd. És egyáltalán nem jött zavarba, nem esett ki a szerepéből, profin tolta.
Hiszen ő volt a múzeum kurátora, pénztárosa és tárlatvezetője egyben. Az egész napját a pincében töltötte.
Reggel nyolctól este kilencig lent volt. A tárlatvezetést sem zavarta le pikk-pakk, képes volt hosszasan hülyeségeket zagyválni.
Ha valami, hát ez holokausztbiznisz.
Amit különösen az érintetteknek nehéz feldolgozniuk.
Most hol lehet Friedman úr?
Amikor a második napon az egyik aktivistatársunkat, Grosser Tamást fojtogatni kezdte, kijöttek a rendőrök, és kérték Friedman tartózkodási engedélyét. Kiderült, nincs neki. Bevitték a kapitányságra, majd a bevándorlási és állampolgársági hivatalba szállították. Azt hittem, kitoloncolták, de a minap fénykép készült, amint gondtalanul sétálgat a hetedik kerületben.
De legalább azzal, hogy zsidó fojtogatott zsidót a hetedik kerületben, sikerült lakatot akasztani a pincére.
Sokba volt ez a győzelem, ártatlanoknak ártott.
