Kultúra

Ez az oka annak, hogy az ember kényszeresen elzárja a csapot

24.hu
24.hu

2018. 09. 09. 09:28

1970, disszidál egy magyar pár, itthon marad a nagymama. Lehet valaki nagyi telefonon keresztül? Matiné.
Korábban a témában:

Vissza kell mennem a lakásba. Most ott van a lakásban. Mit csinál most éppen? Olyan keveset tudok róla. És ő is nagyon keveset tud rólam. Olyan kevés dolgot mesélhetek neki, amit ő is megért.

Felhívhatnám. Mesélhetnék neki a fiúkról. Küldhetnék neki fényképeket.

De nem teszem. Az idő csak megy, és én nem teszek semmit.

Pedig annyira egyszerű lenne. Csak meg kell tenni. Felhívni. Küldeni néhány fényképet. Írni néhány sort.

*

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Gyere, beszélj Nagymamival!, kiáltották. És én mentem, átvettem a telefonkagylót. Sokáig így volt. Mígnem egyszer csak nemet mondtam. Nem akarok, mondtam. Azt hiszem, kamasz voltam már akkor. Egész gyermekkoromban beszéltem vele, ha hívtak. Nagymami van a vonalban, gyere, beszélj vele egy kicsit!

Mindig nagyon röviden beszéltünk. Sokba kerül a telefonálás. De nem emlékszem már, hogy mikről beszélgettünk. Mit mondtunk egymásnak? Hogy vagy?, kérdezte, gondolom. Köszönöm, jól, mondtam. Mit csinálsz? Semmi különöset, válaszoltam. Hogy megy az iskola? Jól.

Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

 

Így történt? Nem hiszem, hogy sok mindent kérdezett. Többnyire ő beszélt. Hogy ne legyen csönd. Beszélt, de aligha lehet értelmes dolgokat mondani ilyen rövid idő alatt, ha ilyen ritkán beszélgetünk. Rájöhettem, hogy értelmetlenek ezek a beszélgetések. Nem tudtam mit mondani.

Na és most? Valaki azt mondta: Hívd már föl, ez sokat számít. Felhívom, de nem ma. Majd máskor. Amikor erősebbnek érzem magam.

Gyere, beszélj Nagymamival, vonalban van! Gyere, hogy hallja a hangodat!

Nem, nem akarok.

*

A fiaim sem akarnak a nagymamájukkal beszélni telefonon. Amikor a nagyobb kicsi volt, beszélt vele néha, szeretett telefonálni. De hallottam, hogy elbeszéltek egymás mellett. Nagymama nem értette, hogy ő mit mond. Nem figyelt rá. Inkább ő beszélt, amiből a gyerek semmit se értett. Babanyelven beszélt, és megpróbált érdekes hangokat produkálni. A fiam visszaadta a telefonkagylót, és fontosabb dolgok után nézett. Most már oda sem jönnek a telefonhoz. Van kedvetek beszélgetni nagymamával?, kérdem. Nem, egyikük sem akar jönni. Mással vannak elfoglalva. Olykor mégis megesik, hogy odajönnek a telefonhoz. Ilyenkor valami fontosat akarnak elmondani. El akarnak mondani valamit. Nagymama?, kérdik, hogy meggyőződjenek róla, hallja-e őket, és akkor elmesélik azt a fontos dolgot, azzal kész is. A gyerekek így szoktak beszélni. Azért beszélnek, mert mondani akarnak valamit. Csak azért nem beszélnek, hogy a másik hallja a hangjukat.

*

Fotó: Kotnyek Antal / Fortepan

Jön-megy a lakásban. Reggel milyen korán szokott ébredni? Vajon ő is egyre korábban ébred, ahogy öregszik? Bosszantóan korán. Ötkor, hatkor. Hallottam más idős embereket erről beszélni. Amikor az ember végre addig alhatna reggel, ameddig csak akar, de már nem tud. Fölébred. Annak ellenére, hogy előző este későn feküdt le, fölébred. Csak fekszik és forgolódik egy ideig, megpróbál visszaaludni, de tudja, hogy teljesen hiábavaló, és végül fölül az ágyban. Fölkel. Kimegy pisilni. A teste elgémberedett, nehezen mozdul. Visszamegy a hálószobába, és fölvesz valamit. Talán kimegy a fürdőszobába, és megmosakszik. Ma nem zuhanyozik, nem szokott olyan gyakran. Spórolni kell a vízzel, különösen a meleg vízzel.

Emlékszem, milyen nyugtalanul toporgott, amikor kamaszkoromban meglátogattam, és mindennap hajat akartam mosni, szerinte fölösleges folyton hajat mosni, képtelenség, hogy ennyi idő alatt újra koszos lett. A kiskamasz nem értette, hogy ez Nagymaminak milyen rossz lehet. Annak ellenére, hogy én is megtanultam elzárni a csapot, míg beszappanozom magam és a hajamat besamponozom. Megtanultam, mert apába teljesen beleivódott, hogy a vízzel spórolni kell. És ez most már végérvényesen így lesz velem is. Bosszant, ha a férjem fogmosás közben folyatja a vizet, vagy amikor a gyerekek elfelejtik elzárni a csapot. Vagy ha valaki túl hosszasan zuhanyozik. Szerintem ez egy jó reflex. De tudom, hogy ez a reflex generációkon át öröklődött, egy másik országból, egy másik korból való. Talán még a háborúból. Ezen jár most az eszem. A több nemzedéken átörökített dolgokon. Azon, ami kitörölhetetlenül belénk ivódott.

Megmosakszik és felöltözik. Nadrágot húz? Csak nem hord ruhát, amikor otthon van? A nadrág sokkal praktikusabb. Egy finom puha nadrág. Valami olyan, amiben ki lehet menni a postáért, és nem baj, ha szembe jön a szomszéd, talán még a kisboltba is el lehet ugrani benne. Különösebben nem érdekli, hogy mi van rajta. Kényelmes legyen, és meleg, legalábbis most télen, de annyira azért nézzen ki rendesen, hogy ne keljen átöltözni, ha ki akar menni a boltba, vagy kávézni szeretne délelőtt a szomszéddal.

Nyáron ruhát hord. Erre jön az otthonka, praktikus viselet, elöl gombos. A lábán papucs. Parafatalpú, amibe csak úgy bele kell bújni. Az otthonkát leveti, amikor boltba megy. Nagyon praktikus.

Nem érdekli, mi van rajta. És szerinte másokat sem érdekel, hogy miben jár. Még akkor sem hozott magával szép ruhát, amikor az esküvőmre jött. Kit érdekel, hogy mi van rajtam, mondta. De hát ez mégis egy esküvő, mondta Anya. Az unokád esküvője, neked is valami szépet kell fölvenned. Az egész várost be kellett járnia anyának, hogy találjon neki valamit.

Fotó: Kotnyek Antal / Fortepan

Korán ébred, fölkel, fölöltözik. Kimegy a konyhába, és fölteszi a kávét. Kotyogós kávéfőzőt használ, olyat, amit a tűzhelyre kell tenni, és a kávé az oldalán folyik ki egy kis csövön, olyan a hangja, mint egy kis gőzgépnek. A gázrózsára teszi, szerintem így nagyon könnyen megbillenhet. De a kávé finom. Erős és finom. Egy nagy bögrével iszik, reggeli előtt. Csak később reggelizik, talán egy óra múlva. Arra gondolok, hogy a gyomrának nem tehet jót ez az erős kávé kora reggel. De nincs étvágya, amikor fölébred. A kávé meghozza. Nem mintha később olyan sokat enne. Egy szelet kenyeret, esetleg kettőt.

Mit csinál ezután? Elmegy? Eljött a napi bevásárlás ideje? Leveszi a papucsot, cipőt húz, fogja a cekkert és a kistáskát, és kilép az udvarra. Bezárja maga mögött az ajtót. Mára nagyon forgalmas lett ez az utca. Amikor ideköltözött, majdnem vidéknek számított a környék, legalábbis a város szélén volt. Zöld kertek mindenfelé. Anya itt tanult meg biciklizni, felnőtt fejjel, Apa tanította. Futott mögötte, és fogta a csomagtartót. Most hamar elütnék itt az embert, ha biciklizéssel próbálkozna. Alighanem a járdán kellene gyakorolni.

Nagymami sohasem biciklizett. Gyalog jár. Ha messzire kell mennie, villamosra száll, vagy buszra. A rozoga, keskeny, sárga villamosok keresztbe-kasul átszelik a fővárost. Villamossal jár a nagy piacra. Néha oda is el szokott menni. Nem hetente. Majdnem mindent megtalál a kisboltban az utca végén. Hentespult is van ott, a szomszédban pékség és patika.

A kisboltban is van zöldség, de azt inkább a piacon szereti megvenni. Ott közvetlenül a parasztoktól lehet vásárolni, akik fölhozzák a városba az árujukat. Az árakat a zöldségek és gyümölcsök közt elhelyezett kis táblákra írják, de a különleges portékát hangosan kínálják az árusok. Ismeri őket, tudja, hogy kinek vannak a legjobb árai, és ki az, aki csal a mérleggel. Savanyú káposztát és ecetes uborkát is szokott venni. Nagy hordókban tárolják a pult mögött. Meg savanyú káposztával töltött paprikát, amit Apa annyira szeret. Ha jövünk, mindig vesz savanyú káposztával töltött erős paprikát.

Nincs most kinek vásárolni. Csak magának. Hosszú éveken át nem kellett senkiről gondoskodnia, csak magáról. Kezdetben csak magának meg a férjének vásárolt. A Hentesnek. Aztán, miután megszületett a lányuk, a kis családnak. Hány évig voltak egy család? Ilyeneket nem tudok. Csak azt, hogy amikor egy család voltak, ő, a férje meg a lányuk, nem egyedül laktak egy lakásban, hanem társbérletben valakivel. Nagypapi egy rokonával. Nagy lakás volt, mesélte, amikor tavasszal ott jártunk, de csak két szoba. Egy hálószoba meg egy nappali. Nem volt saját konyhájuk, mindig együtt főztek azzal, akivel együtt laktak. Jól hangzik, de nem biztos, hogy annyira kellemes volt. Lehet, hogy egyáltalán nem kedvelték egymást. Lehet, hogy csak a lakáshiány miatt kellett együtt lakniuk. A negyvenes-ötvenes években. A háború után. A jegyrendszer idején. Az embereknek nem volt saját lakásuk, nagy lakásban pedig semmiképpen sem lakhattak. Egész egyszerűen tilos volt.

Szentiványi Nóra: A lakás

Scolar 2018

Címlap kép: Nagy Gyula / Fortepan

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.