Kultúra

Negyven év után mutatják be az Aranypolgár rendezőjének utolsó filmjét

Orson Welles utolsó alkotását évekig restaurálták, most végre előzetes érkezett hozzá. A filmet a Netflix fogja bemutatni.

Hosszú éveket szánt Orson Welles a The Other Side of the Wind elkészítésére, ám a filmet máig nem sikerült bemutatni. Az 1970-től 1977-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal forgó filmhez most végre előzetes érkezett. Több mint harminc évvel a rendező halála után ugyanis sikerült felkutatni az alkotás összes negatívját és rekonstruálni azt a lengyel filmes, Filip Jan Rymsza segítségével.

A filmben, ami ironikus módon egy rendezőről szól, aki képtelen befejezni az utolsó filmjét, John Huston játssza Welles alteregóját. Hozzá csatlakozik még Peter Bogdanovich, Susan Strasberg és Dennis Hopper is.

A filmet először a Velencei Filmfesztiválon mutatják be, ezután pedig novemberben a Netflix műsorára is felkerül. A végleges alkotást a rendező forgatókönyve, a forgatáson készült hanganyagok, és már korábban összevágott részekből ollózták össze a nemrég megtalált negatívok mellett.

Orson Welles rögtön első filmjével, az 1941-es Aranypolgárral írta be magát a filmtörténetbe. Gyakran elsütött klisé vele kapcsolatban az, hogy minél több filmet csinált, annál jobban esett azok minősége, és noha az Aranypolgárhoz mérhető mesterművet nem tett le többet az asztalra, csinált még pár emlékezetes alkotást, például A pert, vagy a H mint hamisítást, ami szintén eléggé meta módon mosta el a határt dokumentumfilm és játékfilm között.

Kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik