6. Feledhető közelmúlt (2008-tól mostanáig)
Régen azért nem volt minden jobb, mégis kénytelenek vagyunk hátulról kezdeni, minthogy Madonna utóbbi cirka tíz évét aligha lehet csúcspontnak nevezni. De azért tegyük hozzá, hogy amikor gyengébb korszakról beszélünk, az nála azért még mindig nagyon, nagyon erős teljesítményeket, újítást és újradefiniálást jelent: Madonna egyetlen vetélytársa jó ideje saját maga. Érzékeltetésképpen néhány címszó az utóbbi tíz évéből: Ekkoriban hozta létre a Malawi megsegítését célzó alapítványát, örökbefogadott onnan két kisfiút, dokut is írt az országról, első saját rendezésű játékfilmje, a gyengécske Mocsok és bölcsesség is ekkor készült. Ám a lemezei már nem kerültek a klasszikusok közé: az egyetlen igazi „leg”, amit például a Hard Candy album fel tudott mutatni, az a támogatására rendezett Sticky & Sweet turné, ami sokáig a legjövedelmezőbb zenei turné volt, amit szólózenész végigcsinált.
Madonna a zene mellett is elfoglalt volt az utóbbi évtizedben: elvált Guy Ritchie-től, ruhamárkákat, fitneszterem-hálózatot hozott a Madonna-birodalomba. Jól jött a pluszpénz: második rendezése, a W.E. című románc ismét pénzügyi és kritikai bukás lett. Ennek a korszaknak az abszolút fénypontja az volt, amikor Madonna fellépett a Super Bowl félidei show-jában, és A diszkográfiáján átívelő medley olyan emlékezetes lett, hogy így visszatekintve két azóta készült albuma, a 2012-es MDNA és a 2015-ös Rebel Heart minden sikere ellenére is eltörpült mellette: táncossereg, sztárvendégek, rekordnézettség, és így tovább, de ragozás helyett inkább nézzük meg.
5. Hullámvasút (1992-1997)
Madonna a 90-es évek közepén a popdíva és szexszimbólum státusz mellett színésznőként is valóra váltotta álmait – de előtte még gyorsan majdnem lehúzta teljes karrierjét egy koszos nyilvános vécén. De nézzük sorjában. A Micsoda csapat! című film sikere után belemelegedve a témába, létrehozta saját produkciós cégét, a Mavericket, amelynek többek között zenekiadói, filmgyártási és tévés részlege is volt. Két kiadvánnyal indult a projekt, az egyik Madonna ötödik stúdióalbuma, az Erotica volt, a másik a témát folytató könyv, a Sex. Utóbbiból néhány nap leforgása alatt másfél millió példány kelt el, viszont – nesze neked prüdéria – akkora botrány lett, hogy az kihatott az Erotica sikerére: hiába kapott jó értékeléseket, nem került ki róla amerikai listavezető dal, és az addigi leggyengébb volt eladásokban is.
Nagy ijedelmet Madonna azért nem mutatott, új filmekkel jelentkezett, melyek szépen meg is buktak, és színpadon egyre erősebben nyomkodta a közönség gombjait. Egy koncerten például egy Puerto Ricó-i zászlót dörgölt az altestéhez, David Letterman show-jában hasonlóan botrányosan viselkedett – ezek az akciók a botránykönyvvel együtt sok rajongó és a média szemében is túl soknak bizonyultak, Ha hamut nem is szórt a fejére, de néhány finomabb hangvételű médiamegjelenés után kijött a lágyabb oldalát is megmutató Bedtime Stories című albummal, ami újra felszálló ágba vitte Madonna karrierjét. Olyannyira, hogy megkapta az Evita főszerepét, amire réges-rég vágyott, bele is tett mindent – és az eredményen látszott is, hogy szerelemprojekt: a film összességében is remek lett, Madonna pedig akkorát játszott benne, hogy Golden Globe-ot kapott az alakításért. Így lányát, Lourdes-ot, akivel épp a forgatás alatt volt terhes, már újra hírneve teljes fényében szülte meg.
4. Anyagtalan lány (1998-2001)
Ha zeneileg megosztó is, emberileg Madonna legérdekesebb korszaka az volt, amikor az egykori anyagias lány felfedezte az anyagon túli világot: a new age előre törése a ’90-es évek végén Madonnát is erősen megérintette. Miután megszületett lánya, végignyargalt szinte az összes keleti filozófián, életmód- és vallási irányzaton, hogy aztán megállapodjon a Kabbalánál. Ám míg a tipikus newage-hívők többnyire megmaradnak a biztonságos felszín közelében, Madonna egy dologban mindenképp inspirálóan viszonyult ehhez az egész tudatnyitáshoz: nagyon alaposan, komolyan és fegyelmezetten tanulmányozta mindazt, ami elé került, és mint mindenbe, amibe belekezdett, ebbe is szügyig belement.
Olyannyira, hogy egész album szól spirituális kalandozásairól: az 1998-as Ray of Light dalai szövegvilágukban, de néhol még zeneileg is tükrözik mindazt a gondolati váltást, amiben Madonna ekkoriban leledzett. Miközben azért nem bújt ki a bőréből, és előremutató, elektronikába áztatott popalbumot rakott össze, nem tagadva a techno hatásait. Cserébe viszont Madonna is adott valamit ezeknek a stílusoknak: beemelte őket a mainstream popba, épp úgy, ahogy az általa megismert keleti filozófiákat a közbeszédbe. Ezt a zenei vonalat folytatta aztán a Music című albummal is, amivel nyolc év szünet után a turnézáshoz is visszatért.
3. Amerikai retro (2002-2007)
Ahogy mindig, Madonna a 2000-es évek elején is ráérzett, merre megy majd a közízlés, és felült a retrovonatra akkor, amikor szabad volt a vezetőülés. Ugyanakkor ez a korszak megint lehetett volna a bukás időszaka is, ha csak az American Life album érkezik Madonnától, az ugyanis minden éles szövege, Amerika-kritikája és önreflexiója ellenére is gyenge eredményeket produkált mind eladásokban, mind szakmai visszajelzésekben – csak mostanában rehabilitálta a közízlés az albumot. Ha nincs a Die Another Day, amit a James Bond-film, és a Hollywood, amit a hírhedt, Britney Spearsszel és Christina Aguilerával közös, némi csókolózással feldobott VMA-produkció tett feledhetetlenné, erre az albumra már alig emlékeznénk.
Ugyanakkor ebbe a korszakba tartozik a Confessions on a Dance Floor című album is, ami viszont olyan elementáris siker lett, hogy az gond nélkül felhúzza ezt az érát a legfontosabbak közé: Madonna visszatért popdívai gyökereihez, miközben azért a frissességet is megtartotta. Az ABBA Gimme! Gimme! Gimme!-jének felhasználásával Madonna megcsinálta az abszolút, százegy százalékos popszámot, Guinness-rekordot döntött, annyi országban lett listavezető, ma, tizenhárom évvel később sem kisebb sláger. Madonna karrierje ekkor igazi másodvirágzásnak indult, a Confessions turné rekordbevételt hozott, no meg, magára haragított pár egyházat – mint a régi szép időkben. Madonna figyelme ekkoriban terelődött a már említett Malawi felé, örökbefogadott gyerekei mellett alapítványa, az az által létrehozott iskolák és gyerekkórház is az afrikai országhoz kötik.
2. A bomba berobban (1983-1985)
A sikeresség-fontosság skálán soron következő Madonna-éra a dicső kezdeté: az az erő, amivel annak idején Madonna megérkezett a hírnévbe, csaknem példátlan, talán egy-két kortársa büszkélkedhetne hasonlóval, ha egyáltalán. Ehhez kellett a korabeli popipar csúcsra járatott sztárgyártási ereje, egy producercsere, némi újító stúdiótechnika, és persze Madonna átütő személyisége. Miután az Everybody és a Burning Up Amerika top klubslágerei lettek, nem kellett sokat várni az első, Madonna című stúdióalbumra sem, a Holiday-jel pedig Madonna első nemzetközi slágere is hamar megérkezett.
Az első albumnál csak a második, a Like a Virgin szólt nagyobbat, amihez, persze, jól jött a címadó dal VMA-gálán elővezetett, azóta a poptörténet legikonikusabb produkciói között emlegetett, menyasszonyi ruhás előadása. Pedig ekkor már nem volt gond az ismertséggel: Az egyház kiakadása a dallal kapcsolatban csak jót tett Madonna sztárkultuszának, amit aztán a Material Girl csak tovább fokozott. Ez utóbbinak köszönhette Madonna első férjét, Sean Pennt is, akivel a klip forgatásán ismerkedett meg. Apropó forgatás: a filmipar érthető mód megkörnyékezte Madonnát, akinek meg nem kellett nagyon könyörögni, ám sajnos Madonna filmes karrierje a kezdetek óta változékony képet mutat. Első filmszerepe, az okés Kétségbeesve keresem Susan idején, mondjuk, ezt még nem tudtuk.
1. Szőkék ambíciója (1986-1991)
És végre megérkeztünk: Madonna második korszaka során érte el az abszolút szupersztárságot. Ekkor már túl volt két óriási albumsikeren, egy nagyturnén, filmszerepen, és a botrányhős cím megszerzésén – amiben a Penthouse-nak és a Playboynak készült meztelen fotói is sokat segítettek – de még a túl sokká váláson innen. A harmadik album, a Sean Penn-nek címzett True Blue folytatta a kijelölt utat, provokatív hangvétellel, erotikával, és sikerrekordokkal. Ugyanakkor filmszerepei sorra buktak, a Sanghaji meglepetés például olyan rossz lett, hogy Madonna Arany Málnát kapott érte, de ez nemhogy nem rendítette meg Madonna hírnevét, épp ellenkezőleg. A Who’s That Girl turné például újabb látogatottsági rekordot döntött, a Pepsi bejelentkezett szponzornak, majd a Like a Prayer videoklipje elleni felbolydulásra válaszul gyorsan vissza is lépett, nem mintha ez ártott volna Madonna renoméjának.
Közben elvált Sean Penntől, újabb filmszerepet vállalt a Dick Tracyben, jobban sikerült filmszerepeit gyarapítva, és ekkor jött a gigasláger Vogue is. A Blond Ambition turnéval pedig Madonna ráfordult az útra, ami aztán teljes munkásságát meghatározta: újító popzene a szexualitás határait feszegető, provokatív, túlfűtött szövegekkel, amelyek bebetonozták Madonna botrányhős-státuszát, és nem mellesleg kijelöltek egy ma is aktuális témát a közbeszédben.
Hogy nem csak ebben tartott ki időtállósága, azt a fentiek mellett az is bizonyítja, hogy Madonnát láthatólag nem állíthatja meg holmi hatvanadik születésnap. Jelenleg is több filmes projektje fut, miközben tizennegyedik albumán dolgozik, amit, mivel tavaly nyáron családostól Portugáliába költözött, a fado inspirálta. Ami, bizony, zseniálisan hangzik. Lehet, hogy Madonna 60. születésnapjára a rajongók fognak ajándékot kapni?
De addig is, beszéljenek a dalai, méghozzá egy hibátlan, majd’ négyórás lejátszási lista segítségével.
