Kultúra

Bruce Lee is megjelenik Tarantino új filmjében

Újabb színésszel gazdagodott a Once Upon a Time in Hollywood amúgy is elég népes szereplőgárdája. A Charles Manson bandájának gyilkosságait feldolgozó, de inkább fikcionális szálakra fókuszáló filmben már így is sok való életbeli karakter került be, többek között a Margot Robbie által alakított, a bandának áldozatul esett Sharon Tate, valamint Burt Reynolds annak a farmnak a gazdájának szerepében, ahol Manson követői tanyáztak. Most pedig kiderült, Bruce Lee is meg fog jelenni a filmben, Mike Moh színész és harcművész alakításában.

Mike Moh a Street Fighter: Assassin’s Fist című sorozatban. Kép: Lonely Rock Productions

Moh-t a Marvel Embertelenek című sorozatából ismerhetjük, de mindenképp Quentin Tarantino új filmje lesz az eddigi legnagyobb szerepe. Bruce Leenek annyi köze volt a Manson-gyilkosságokhoz, hogy gyanúsítottként kihallgatták Sharon Tate megölése után. Roman Polanski rendező, Tate özvegye is őrá gyanakodott először. A harcművész azért keveredett gyanúba, mert azt hitték, hogy a bűntényen talált napszemüveg hozzá tartozik, miután szemüvegének elvesztéséről ő maga panaszkodott Polanskinak.

A Once Upon a Time in Hollywood jövő júliusra várható, bár a premier időpontjával kapcsolatban volt némi kavarás mostanában (a magyar dátumot mindenesetre augusztus 8-ra tűzték ki). A filmben Leonardo DiCaprio egy fiktív leszerepelt western-sztárt alakít, aki Tate szomszédjában él a gyilkosságok idején. Az alkotásban feltűnik még Brad Pitt, Al Pacino, Emile Hirsch és Tim Roth is.

Kép: Warner Bros.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik