Kultúra

Az ember, akinek sosem sül le a bőr a képéről

Sacha Baron Cohen visszatért a tévéképernyőre, és kínosabb pillanatokkal kecsegtet, mint valaha. Most épp az amerikai politikusokat szívatja szénné, de provokált ő már neonácikat, celebeket, tudósokat és feltételezett terroristát is. Ali G-t, Brünót és Boratot már nyugdíjazta, de érdemes felidézni pár eszelős pillanatot a munkásságukból.

Sacha Baron Cohennek lételeme a botrány, és ezt általában meg is kapja. Nemrég indult el a nálunk az HBO GO-n nézhető Who is America?, és máris állt a bál a tengerentúlon. Izzadó tenyerű politikusok sora magyarázkodik hétről-hétre, hogy Cohen mennyire csúnyán visszaélt a bizalmukkal a kamuinterjúk során, versengve titulálva gusztustalannak és alávalónak a brit komikust. És a műsort elnézve, van is okuk a félelemre. A sorozat ugyanis egészen abszurd jelenetekben mutatja be, egyes politikusok mi mindenre hajlandóak némi műsoridőért cserébe. Például arra, hogy komoly arccal felolvassanak a kamerába egy szöveget az óvodások felfegyverzésének fontosságáról. Egy republikánus képviselő már bele is bukott szereplésébe, miután egy terrorelhárítási kiképzésen letolt gatyával üvöltözte a „nigger” szót, hogy bemutassa: miként kell emberrablás esetén elriasztani az iszlamista merénylőket.

Mindez legalább annyira kínos és ijesztő, mint amennyire vicces. De hát Cohen sosem a finom, kulturált poénok és intellektuális kikacsintások mestere volt. Sokkal inkább a szekunder szégyen pápája, aki nemcsak interjúalanyait, de a nézőt és az egyszerű járókelőket is szívesen sokkolja, bújjon épp az alulművelt, kertvárosi rapper (Ali G), a meleg, osztrák divatguru (Brüno), a gyengeelméjű kazah újságíró (Borat), vagy a népét puszta szeretetből elnyomó Aladeen tábornok bőrébe.

Meztelen birkózás:

Ez a 2006-os Borat-film egyik ikonikus jelenete, amit sajnos egyszeri megnézés után is képtelenség elfeledni. Borat egy amerikai hotelszobában esik neki kövér társának, mikor meglátja, hogy az épp plátói szerelme (és leendő felesége), Pamela Anderson egyik képére maszturbál. Már itt is adódnak arcpirítóan súlyos pillanatok, de a kínosság-faktor akkor szökik az egekbe, mikor a két szőrös és meztelen férfitest a hotel rendezvénytermében feszül egymásnak – míg a biztonsági őrök le nem teperik őket. A jelenetet három hotelben is felvették, első két alkalommal állítólag nem háborodtak fel eléggé a vacsoravendégek, harmadszorra viszont akkora balhé kerekedett, hogy Cohenék közel jártak ahhoz hozzá, hogy közszeméremsértés vádjával letartóztassák őket. Természetesen ez a verzió került be a filmbe is.

Meleg erotika a ketrecben

Parázs hangulatúra sikerült a 2009-es Brüno-film zárlata is, csak Cohen itt már biztosra ment a közönség megválasztásával. Egy arkansas-i MMA-ketrecharcra nevezett be, ahol percekig hergelte az őt ünneplő közönséget, mint macsó, pajeszos, zajosan homofób gladiátor. Majd verekedésre hívta ki az egyetlen nézőt, aki le merte buzizni őt. A folytatás könnyen kitalálható: a verekedés hamarosan homoerotikus előjátékba fordult át, mire székek, poharak és üvegek röpültek a pettingelésbe belefeledkezett „harcosok” felé. Az ügyből csaknem zavargások lettek, Cohenéket pedig úgy kellett kimenekíteni a ketrecből.

Oszama, a hajléktalan télapó

Brüno persze mindig is nagy rajongója volt a veszélyes helyzeteknek: volt, hogy barátságtalan szkinhedeket interjúvolt meg a neonáci Evilfesten arról, hogy szoktak-e a színpadon maszturbálni, vagy mit üzennek az osztrák meleg-közösségnek. Máskor pedig egy terrorizmussal vádolt szervezet vezetőjének, Abu Aitának próbált divattanácsot adni puszta jófejségből. „Híres akarok lenni, és azt akarom hogy a szakma legjobbjai raboljanak el. Az al-Kaida már annyira 2001… Adnék is egy tanácsot: hagyják a francba a szakállat! A királyuk, Oszama, is a szakáll miatt néz ki úgy, mint egy perverz varázsló vagy egy hajléktalan télapó” – mondta a rá jellemző őszinteséggel, mire kínos csend következett, majd kizavarták a teremből. Aita később 70 millió dollárra perelte Cohent, amiért terroristának állította be őt, miközben az izraeli vádak sosem bizonyosodtak be ellene.

Kivégezte Chaplin színésznőjét

Cohennél sosem lehet tudni, mikor jön egy váratlan poén. Nemcsak a tévéműsoraiban és filmjeiben tud sokkolni, de nyilvános szerepléseit is gyakran feje tetejére állítja. Olykor a talk show-kba is valamelyik karaktereként érkezik, nagy kihívás elé állítva minden házigazdát, aki komolyabb égés nélkül akar kikeveredni az interjúból. És természetesen egy díjat sem úgy vesz át, ahogy más. Az Oscar-gála vörös szőnyegére például diktátorként vonult be, hogy régi teniszpartnere, Kim Dzsongil hamvaival öntse le az egyik újságírót. A legszenzációsabb példa azonban, mikor a brit Charlie Chaplin-díj átvételekor egy idős, tolókocsis nőt, Chaplin utolsó élő színésznőjét lökte le véletlenül a színpadról. A sztárokból álló közönség percekig láthatóan sokkos állapotban röhögcsélt, de Cohen cinikus köszönőbeszédéből hamar kiderült, hogy nem igazi balesetről, hanem megrendezett átverésről van szó. „Végül szeretnék pár szót szólni a családhoz is: Meg ne próbáljatok beperelni! Ha esetleg mégis úgy döntötök, csak hajrá! Titeket is ugyanúgy hazaváglak, mint a nagyit.”

Hazafias rodeó

Borat nemcsak luxushotelben borzolta a kedélyeket, de ellátogatott egy rodeóra is, ahol sikerült annyira felbőszítenie a közönséget, hogy majdnem lincselés lett a vége. Pedig olyan jól indult az egész: mikor a nyakig amerikai zászlóba csomagolt kazah elmondja, hogy egyetért Amerika terror-háborújával, és szívből szeretné, hogy George W. Bush iraki férfiak, nők és gyerekek vérét igya, akkor még nagy az összhang. Csak aztán elénekli a „kazah himnusz” szövegét az amerikai himnusz dallamára, és elszabadul a pokol: a közönség nem viseli jól az arrogáns, nacionalista fikázást. Az eset után az eredeti rendező, Todd Philips több halálos fenyegetést is kapott, és félúton ki is lépett a projektből.

Ember a Holdon

A végére tartogattuk a kakukktojást, hiszen ebben az interjúban nincsenek igazán kínos pillanatok. Ali G inkább csak szeretettel provokálja Buzz Aldrint, aki Neil Armstonggal együtt lépett a Holdra annak idején. Nyilván Cohen is érezte, hogy rosszul venné ki magát, ha nem egy önjelölt zsenit, hanem egy köztiszteletben álló hőst kezdene alpári módon szívatni, valakit, akire tényleg mindenki felnéz. Nagyon jól belőtte az arányt, amihez persze kellett Aldrin tanítóbácsis türelme is. Egészen zseniális, ahogy a legendás űrhajós higgadtan válaszolgat az idióta kérdésekre, megnyugtatva a rappert, hogy

  • bárki bármit mond, a Hold tényleg létezik,
  • hogy nem fogadták ott rosszul a helyiek, mert nem él ott senki,
  • és hogy higgye el, igazán nem haragszik Michael Jacksonra, amiért ellopta tőle a Moonwalkot.

Borítókép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik