Kultúra

Bátorságáért kapott díjat Sárosdi Lilla

Kurázsi-különdíjat ítélt oda a Színházi Kritikusok Céhe Sárosdi Lilla színésznőnek, írja az egyesület honlapja. A szakmabelieknek a bátorságáért és társadalmi felelősségvállalásáért járó díjat a színésznő azért kapta, mert az amerikai #MeToo-botrány kapcsán ő lett az első magyar színésznő, aki a szakma itthoni zaklatási ügyeiről vallott.

A Céh közleményében így indokolta a döntést:

Elismerés illeti Sárosdi Lillát azért a személyes kiállásért, amivel lehetőséget teremtett a színházi szakma viszonyainak tisztulására, a hatalmi helyzettel is összefüggő problémák kezelésére, megszüntetésére, megelőzésére, az intézményes megoldások kialakítására.

Sárosdi 2017 októberében állt nyilvánosság elé traumájával: elmondta, hogy tizenhét éves korában egy „nagy rendező” és annak barátja szexuálisan zaklatták. Hamarosan az érintett rendező, Marton László nevét is elárulta, amivel hozzájárult ahhoz, hogy még több színésznő beszéljen az őket a szakmában érő hasonló tapasztalatokról. Marton ellen még érkeztek vádak ezután, többek között egy kanadai színházból. Marton László azóta bocsánatot kért viselt dolgai miatt, és már ismét rendez.

Sárosdi Lilla a Kurázsi-különdíjat szeptember 20-án veszi át a Kritikusdíj-átadó gálaesten, a Budapest Bábszínházban.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik