Kultúra

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai

"A tej élet, erő, egészség" és "Egy pohár tej, tiszta fej", tudhattuk meg a szocializmus reklámjaiból. Galéria.

Minden hetedik európai mellőzi a tejtermékek fogyasztását, különböző egészségügyi, orvosi, vagy épp életmódbeli okokra hivatkozva, a XX. században azonban a legtöbb országban – így természetesen Magyarországon is – erős hátszelet kaptak a tejfogyasztásra ösztönző kampányok, hiszen a közhiedelem szerint napi két pohár tej kalciumtartalma segít a csontok és a fogak erősítésében.

Hosszú évszázadokon át gyűlöltük a tejet és a vajat

A Római Birodalomban egyenesen barbárnak nézték a tejet fogyasztó népeket, az álláspont pedig egészen a XVI. századig tartotta magát, mikor a világ vezető kereskedő- és tengerjáró államává vált Németalföld képes volt elhitetni mindenkivel, hogy írót és kenyeret reggelizni, valamint tejet inni nem is olyan rossz ötlet.

Volt idő, amikor még barbárnak és butának nézték azt, aki tejet ivott
„A tej élet, erő, egészség” – rögzült be legtöbbünk fejébe. Ötszáz évvel ezelőtt ezt még kevesen hitték volna el.

Nem minden tejterméket övezett persze gyűlölet: a különböző sajtokat az antik Róma, illetve az európai népek is imádták. Meg tudjuk őket érteni.

A helyzet ennyire sajnos nem egyértelmű, hiszen a tejfogyasztásra alig hétezerötszáz éve átállni kezdő emberiség jó része ma is laktózérzékenységgel küzd. Míg Hollandiában ez csak a népesség egy százalékát érinti, addig ugyanez az arány Magyarországon 10-35%, egyes népcsoportok esetében pedig kiemelkedően magas: az afroamerikaiak hetven, az ázsiai amerikaiak kilencven százaléka küzd a laktázenzim hiánya okozta gyomorgörccsel, puffadással és hasmenéssel.

magyar tej (magyar tej, uht, tej, )
Olcsóbb lesz jövőre a tartós tej
Mert csökken az áfája.

Néhány évtizeddel ezelőtt Európa persze még boldog tudatlanságban élt, így semmi sem szabott határt a különböző tejtermékek, így a sajtok és a tej, hazánkban pedig a túró és a tejföl fogyasztását népszerűsítő propagandaplakátok és fura ötletek – így a tejből készült ruha – születésének.

Mussolini valóra vált álma: nyolcvan éve még ruha is készült a tejből
Az anyag néhány éven át Európa számos országában, sőt, a tengerentúlon is sikeres volt, de a háború után épp olyan hirtelen tűnt el, mint ahogyan érkezett.

Ma ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket.

“Csecsemőknél, betegeknél rendkívül fontos” – Károlyi László gróf fóti uradalmi tehenészetének egyike termékét, a Gyermektejet reklámozó számolócédula az első világháború előtti évekből

“A turistának a tej élet, erő, egészség.” – a földművelésügyi és népjóléti miniszter által alapított Országos Tejpropaganda Bizottság által  kiadott villamosplakát (1930-as évek)

Idenézz! Igyál több tejet! (1958)

“És az utolsó fogás vacsoránál, ebédnél a sajt”

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai 4

“Üdít, táplál…”

“Sok fehérje, ásványi sók, vitaminok” (1968)

“Minden nap iskolatejet – egészséges, tápláló, higiénikus” (Müller Ilona, 1971)

Tóth József Füles tehéntúrót népszerűsítő munkája, túróból, kifliből és zöldségekből kirakott tehénfejjel (1974)

“Fogyasszunk több tejterméket!”, reklámlap a KÖZÉRT üzletek teljes tejtermékválasztékával (1970-es évek)

“A sajt izletes, tápláló – én már tudom, és ön?”, Zala Tibor La Fontaine-mesét idéző plakátja (1970-es évek)

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai 10

“Egy pohár tej, tiszta fej”, Tóth József Füles munkája (1970-es évek)

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai 11

“Ezt nem lehet megunni” – Tóth József Füles az Extra Csemegevajat népszerűsítő plakátja (1980-as évek)

“Teeej!” (Tóth József Füles, 1980-as évek)

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai 13

“Vigyázz, kész, sajt” (Tóth József Füles, 1980-as évek)

Így vettek rá a tejfogyasztásra a XX. század magyar reklámjai 14

“Ön is dúskálhat” – a Magyar Tejipari Vállalat sajtjai és egy gyanúsan boldog Miki egér-klón Tóth József Füles nyolcvanas évekbeli munkáján

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik