Minden tavaly megjelent filmnél több, összesen húsz írásbeli panaszt kapott a brit korhatárbesorolással foglalkozó szervezet, a BBFC a Logan – Farkas című film miatt. A mozikasszáknál is jól teljesítő, kritikusok által is imádott szuperhősfilm sok brit mozinéző szerint túl erőszakos volt ahhoz, hogy csupán 15-ös korhatárral vetítsék.
A szervezet most kiadott közleményében elmagyarázta, hogy habár Hugh Jackman filmje valóban bővelkedik véres jelenetekben, a film úgy van összevágva, hogy inkább az akcióra, mintsem az erőszakra lett kihegyezve a legtöbb jelenet. Szabályzatuk szerint ugyanis csak akkor jár a legmagasabb korhatárbesorolás, ha a jelenetek
a fájdalom és a sérülések okozására fókuszálnak.
A Logan – Farkas eredetileg Amerikában egyébként R-es, azaz 17-es korhatárral futott, nálunk 16 éven aluliak nem tekinthették meg.
Kép: 20th Century Fox