Kultúra

Hozzánk is jöhetne a vetélkedő, amivel diákhitel-törlesztést lehet nyerni

Soha nem irigyeltük még ennyire az amerikaiakat.

Ha azt hinné bárki, hogy csak a magyar fiatalok kezdik adósságban az életüket, akkor sajnálatosan le kell rombolnom mindenki illúzióit: az Államokban például még elterjedtebb a diákhitelezés, ráadásul a felhalmozott tartozás mértéke is jóval nagyobb, mint nálunk, így aligha kell majd lepkehálóval fogdosni a jelentkezőket a TruTV nevű tévécsatorna vetélkedőjére, a PaidOff-ra (magyarul kb. Törlesztve!), ahol minden egyes versenyző legalább ezer dollárral távozik, az abszolút győztesnek pedig a teljes diákhitel-tartozását kifizetik. Egyszerre briliáns ötlet, és fest szomorú képet a pályakezdők helyzetéről – és épp ez utóbbi a cél.

A házigazda Michael Torpey egy interjúban elmondta, hogy a műsornak abszolút a céljai között van némi nyomásgyakorlás,

Ez a show lényege. Hogy a hatalmon lévők azt mondják: “ettől a fickótól totál idiótáknak tűnünk, muszáj csinálnunk valamit”

– mondta. A műsor nem csak a nyereménnyel igyekszik rámutatni a helyzetre, hanem az egész szerkezet úgy épül fel, hogy a diákhitel-krízisre felhívja a figyelmet. Így például ha valaki kiesik, élő adásban fel kell hívnia a képviselőjét, hogy cselekvést követeljen. Mondanunk sem kell, NAGYON néznénk egy ilyen adást, mi több, én speciel jelentkeznék is. De ezzel nem vagyok egyedül: a show-ról szóló BuzzFeed-hír alatt gyakorlatilag az összes komment azt firtatja, hogy hogyan lehet jelentkezni a műsorba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik