Néhány középkorú svéd férfi pár éve azzal próbálta meg felvenni a harcot az unalmas hétköznapok és az öregedés ellen, hogy szinkronúszó csapatot alakítottak, amellyel aztán világbajnokságon is sikeresen szerepeltek. Róluk készült egy dokumentumfilm (Men Who Swim címmel), és most önmagukat alakítva feltűnnek ebben a brit filmben is, melyet az ő történetük ihletett. A Férfiak fecskében (Swimming with Men) ráadásul nem az egyetlen, hiszen a sztorit egy francia film is feldolgozta (Le grand bain): azt csak ősszel mutatják majd be, a britek pedig nem teszik túl magasra a lécet.
A főszereplő, Rob Brydon az egyik legelismertebb brit komikus, a további szerepekben pedig feltűnik Rupert Graves (a Sherlock sorozat Lestrade felügyelője), a This Is England gyerekszínészeként feltűnt Thomas Turgoose, és a millió filmből ismerős Jim Carter. A film készítői is dicséretes módon mellőzik az aktuálpolitikai szájbarágást, és láthatóan egy családi vígjátékot akartak készíteni, amely eltereli a figyelmet a brexittel és egyéb nyomasztásokkal terhelt korunk nehézségeiről, amivel nem is lenne baj. Azzal viszont már igen, hogy egy pillanatig sem sikerült a kliséktől elrugaszkodniuk az alkotóknak.
Vegyük csak a Brydon alakította főhőst, Ericet, akinek olyan unalmas a munkája, hogy egyenesen egy könyvelő (micsoda meglepetés!), miközben az a gyanúja, hogy az önkormányzati politizálást választó felesége, Heather (Jane Horrocks) megcsalja. Ebből a csapdából egy szinkronúszó csoportban találja meg a kiutat, amit ugyanilyen életközépi válságban szenvedő sorstársai alapítottak. A helyzet elsőre is elég nyilvánvaló, az alkotók mégis szükségét érzik, hogy a néző szájába is rágják, miről van szó, ezért egy ijesztően papírízű párbeszédben a jóval többre hivatott színészek ki is mondják, ami körülbelül annyira hatásos, mint megmagyarázni egy viccet.
És ez csak egy példa a sok sutaságra. A sztori minimális meglepetést tartogat csak, a cselekmény főbb fordulatait nagyjából negyedóra után ki lehet találni, mint ahogy tucatnyi filmes klisét is kipipálhatunk, a „magányos férfi egyedül iszik a bárpultnál”-tól kezdve a „ruhástól a medencébe eső szereplőkig” – mivel a film nagy része vízben játszódik, utóbbinak csak az ideje volt kérdéses. Tényleg helyenként olyan ez a film, mintha egy romkomíró robotprogrammal íratták volna.
Az egyébként pontosan látható, hogy olyan példaképek lebegtek az alkotók szeme előtt, mint az Alul semmi vagy a Fújhatjuk, melyekben szintén brit férfiak csináltak valami szokatlant. Az viszont már eleve rossz választás, hogy míg előbbi filmben például az éhenhalás ellen küzdő acélipari munkások kezdenek vetkőzni, itt zömmel londoni középosztálybeli férfiakat látunk (köztük a kötelező token pakisztánival). Akiknek egyébként ugyanúgy lehetnek problémáik, de sikerült olyan forgatókönyvízűre megírni mindegyiküket, hogy egy pillanatig nem lehet együttérezni egyikükkel sem, hiszen láthatóan nem léteznek a valóságban. Azoknak a filmeknek továbbá kedves humoruk volt, a Férfiak fecskében viszont súlytalan poénokkal operál, amik még jól megírt karakterek szájából sem tűnnének viccesnek, így pedig még annyira sem humorosak.
Hiába tehát a sok látványos víz alatti felvétel, és hiába a vicces alapszituáció (a női sportnak tartott szinkronúszással próbálkozó, meglett férfiak), Oliver Parker filmjére emlékezni se fogunk húsz év múlva, nem hogy bármit is hozzá hasonlítsunk majd. Aki nem tudja vicceskedő brit színészek nélkül elviselni az életét, az azért ne hagyja ki, de ezenkívül nem sok mást tudnánk a javára írni.
Férfiak fecskében (Swimming with Men), 2018, 103 perc, 4/10
