Kultúra

Két új Childish Gambino-dal is érkezett, de az odamondogatós rapnek nyoma sincs

Donald Glover tegnap ismét néhány Emmy-jelölésre ébredt, de azért zenész-alteregója sem pihent az utóbbi hetekben.

Miután pár hete úgy felforgatta az internetet és az amerikai közbeszédet, hogy azóta sem tért magához, Childish Gambino a napokban két új szerzeményt is szállított. A tegnap épp újabb Emmy-jelöléseket begyűjtő Donald Glover színész-rendező-író-multitálentum zenei alteregóját takaró Childish Gambino szeptemberben amerikai turnéra is indul, ahol már bizonyosan elhangzik a két új dal is, a Summer Pack című EP nyári dalocskái, a Feels Like Summer és a Summertime Magic. Meglepő módon mindkettő a nyárról szól, és egyikben sincs semmi nyoma annak a kőkemény politikai-közéleti rapnek, amivel a This Is America akkorát robbant. Azért mutatjuk, aztán ki-ki döntse el maga, mit gondol.

Értelmetlen mészárlás és erőszak, de csak a táncra figyelünk
Donald Glover nevét lassan az egész világ megismerheti. Olyan klipet készített, amit napok óta elemez az internet, egyszerre szórakoztat, és hívja fel a figyelmet a rasszizmusra. De ez még csak a kezdet, Hollywood felkészülhet.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik