Kultúra

Halála után vált listavezetővé a fiatal rapper

Több száma is előkelő helyet foglal el a Billboard toplistáján XXXTentacionnak, akit másfél hete öltek meg.

Mint ismert, június 18-án lövöldözés áldozata lett az XXXTentacion művésznevű 20 éves amerikai rapper, Jahseh Dwayne Onfroy, akinek feltételezett gyilkosát két nappal később fogták el a floridai Pompanóban.

A SoundCloudon ismertté vált floridai rapper 2013 óta zenélt, az elmúlt évek során két albuma jelent meg, közülük a második idén tavasszal ? címmel. Az albumról a Sad!, a Moonlight és a Changes című szám is egyaránt sláger lett, ugyanakkor korábban még sohasem voltak olyan népszerűek, mint most, a rapper halála után – számolt be róla a Billboard, amely közzétette legfrissebb zenei toplistáját. Ezen

a Changes a 18., a Moonlight a 16., Sad! pedig egyenesen az első helyet foglalja el. Az utóbbi ráadásul úgy, hogy a legutóbb még a százas lista közepén: az 52. pozícióban volt.

Ezzel XXXTentacion lett az első rapper Notorious B.I.G. óta, aki a halálát követően listavezetővé vált a Billboard TOP 100-on. Az 1997-ben meggyilkolt Biggie-től akkor a Mo Money Mo Problems ugrott az élre.

A Sad! éllovassá válásával XXXTentacion a zenetörténet nyolcadik olyan előadója, aki az egyik számával posztumusz vezeti a leghallgatottabb dalok listáját. Korábban Otis Redding és a (Sittin’ On) The Dock of the Bay (1968), Janis Joplin és a Me and Bobby McGee (1971), Jim Croce és a Time in a Bottle (1973), John Lennon és a (Just Like) Starting Over (1980), Soulja Slim és a Slow Motion (2004), Static Major és a Lollipop (2008), valamint Notorious B.I.G. volt ilyen. Utóbbitól 21 éve a Hypnotize is bajnok lett.

A Billboard százas listáján a már említett három mellett további hat szám szerepel XXXTentaciontól: a Jocelyn Flores a 19., a F**k Love a 28., az Everybody Dies on Their Nightmares a 42., a The Remedy for a Broke Heart (Why Am I So in Love az 58., a Hope a 80., illetve a Numb a 82. helyen tanyázik.

Letartóztatták az ismert rapper feltételezett gyilkosát
A gyanúsítottat több bűncselekménnyel is vádolják.
Kiemelt kép: Miami Dade County Corrections via Getty Images

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik