Kultúra

Letartóztatták az ismert rapper feltételezett gyilkosát

A gyanúsítottat több bűncselekménnyel is vádolják.

Nem sokkal több, mint két nappal az XXXTentacion művésznevű 20 éves amerikai rapper, Jahseh Dwayne Onfroy meggyilkolása után a floridai rendőrség elfogta és letartóztatta a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy Dedrick Devonshay Williams nevű 22 éves férfit – írja a Rolling Stone.

A dél-floridai Boward megye seriff hivatala közölte, hogy a gyilkosság mellett Williamst autólopással és jogosítvány nélküli vezetéssel is vádolják. Az átmenetileg előzetes letartóztatásba került fiatal férfi eddig sem volt ismeretlen a rendőrség számára, már korábban is több bűncselekménnyel gyanúsították.

XXXTentaciont hétfőn ölték meg, egy Broward megyei motorkerékpár-kereskedésből távozott éppen, amikor egy gépkocsiból több lövés is érte. Kórházba szállították, azonban már nem tudták megmenteni.

A SoundCloudon ismertté vált floridai rapper 2013 óta zenélt, az elmúlt évek során két albuma jelent meg, közülük a második, az idén tavasszal kiadott ? című korong még a Billboard lemezeladási listáját is vezette. Az albumról a Sad és a Changes című szám is egyaránt sláger lett.

Kiemelt kép: Getty Images for BET/Bennett Raglin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik