Kultúra

A Predatort nem lehet foglyul ejteni, mert berág és vérfürdőt rendez

Ez a tanulsága a közelgő Ragadozó-mozi új előzetesének, amely már a sztoriról is többet elárul.

Nyolc évvel az Antal Nimród egyik hollywoodi filmjeként készült Ragadozók után idén ősszel fog mozikba kerülni a Predator-franchise új felvonása, a színészként az 1987-es Ragadozóban is játszó Shane Black (Durr, durr és csók, Vasember 3) által írt és levezényelt Predator – A ragadozó (The Predator), amelynek a májusi első előzetese után megjelent a még keményebb és korhatáros második trailere.

Ahogyan az a sci-fi akciófilm új kedvcsinálójából körvonalazódik, a cselekmény arra fog épülni, hogy a Földön (ismét) lezuhan a galaktikus hobbivadászok egyik hajója, amelyre az amerikai hadsereg aztán rátalál és foglyul ejti az azzal érkező lényt. A bestiát annak rendje és módja szerint tanulmányozni kezdik, csakhogy hamarosan magához tér és kiszabadul, amelynek következményeként halomra öli annak a támaszpontnak az emberállományát, ahol tartották. Igen ám, de a földönkívüli harcos elől menekülő, majd aztán vele szembeszálló főszereplők mellett feltűnik a színen egy nagyobb és erősebb mutáns(?) Predator is, amely szemlátomást újabb ellenfelet jelent mind a fajtársa, mind az emberek számára.

A főbb szerepeket Thomas Jane (Háborgó mélység, A köd), Yvonne Strahovski (Dexter, A szolgálólány meséje), Boyd Holbrook (Éjszakai hajsza, Logan – Farkas), Olivia Munn (Híradósok, X-Men: Apokalipszis), Alfie Allen (John Wick, Trónok harca), Sterling K. Brown (Rólunk szól, American Crime Story), Keegan-Michael Key (Kamuzsaruk, Holnapolisz), Jacob Tremblay (A szoba, Az igazi csoda) és Edward James Olmos (Szárnyas fejvadász, Csillagközi romboló) játsszák a produkcióban.

A magyarul a Predator – A ragadozó címen futó alkotás szeptember 13-én fog a hazai mozikba kerülni.

Kiemelt kép: 20th Century Fox

Ajánlott videó

Olvasói sztorik