Apró magyar trágárságot is elrejtett a Könyvklubban Bordán Lili

Most jött haza Londonból, munkaügyben járt ott?

Igen, négy éve forgattunk egy filmet, aminek most volt a nemzetközi premierje. A címe Welcome to Curiosity, és egyelőre Amazonon, iTuneson, és hasonló online szolgáltatóknál jelent meg az Egyesült Királyságban. Ez egy londoni gengszterthriller, és a második filmem ugyanazzal a rendezővel, Ben Pickeringgel. Egy doktort játszottam benne, aki egy olyan pszichológiai intézet vezetője, ahol éppen gyilkosság történt, a film elején van pár jelenetem.

Egy ideje már viszonylag rendszeresen dolgozik az Egyesült Királyságban. Miben más ott a filmes szakma, mint Amerikában vagy itthon?

Természetesen mindenhol más egy kicsit, de valójában a forgatásnak az érzését, a működését nem a hely határozza meg, hanem a rendező meg a producerek, hogy kik a vezető emberek. Sokat számít nyilván a költségvetés, de sokszor jobb hangulatú egy alacsonyabb költségvetésű forgatás, mint egy nagy. Viszont mostanában szerencsém volt olyan nagyobb filmekben dolgozni, ahol meg tudták teremteni azt a kis családi feelinget, és abban szeretek dolgozni a legjobban.

Ha jól tudom, a nemrég mozikba került Könyvklub is ilyen volt.

Igen. Nagyon jó volt a hangulat, nagyon nyugodt, persze, mindenki vérprofi és veterán színész, bár a rendezőnek ez az első saját rendezésű filmje, de ő is nagyon természetes tehetség, meg ért is hozzá, írt már forgatókönyveket is, meg producerkedett. Az én figurám karakterszerep, nagyon élveztem, mert csak a játékról szólt. Egy tánctanárnőt alakítottam, Mary Steenburgennel meg Craig T. Nelsonnal voltak közös jeleneteim. Kelet-európainak írták a szerepet, és mivel én magyar vagyok, így magyarrá tettem: már a castingban bedobtam egy-két magyar szót, a forgatáson meg még többet megengedtem magamnak, és még káromkodtam is egy egészen picit magyarul. Ez a szinkronban sajnos elvész, úgyhogy feliratosan kell megnézni a filmet.

A vén kecske is megnyalja a sót, ha hagyják neki, akkor is, ha gödölye

A lenyugvó napnak is van ereje, és így tovább – nehéz potenciagyógyszerek szlogenjei nélkül beszélni a Könyvklub című filmről, melyben egy csapat idős nő keresi meg újra elveszettnek hitt libidóját. Kritika.

Korábbi interjúiban említette, hogy a kelet-európai színészeket az Államokban az oroszokkal azonosítják. Ez azóta sem változott?

Most már mintha többet tudnának a magyarokról, bár a kelet- vagy közép-európai még mindig más, mint a francia vagy az olasz. De a nagy képben a fő csoportosítás az, hogy európai – tehát nem amerikai. A nyelv, az akcentus  fontos nekik, nálam legalábbis, meg ahogy tartom magam. Van egy elképzelésük, ami lehet, hogy valahol igaz is, hogy az európai nők valahogy nőiesebbek, elegánsabban öltözködnek, a kelet-európai nőkről meg különösen az jut eszükbe, hogy erő.

A magyar film a nemzetközi piacon is egyre jobban szerepel, rendszeresen Oscar-közelben vagyunk egy ideje, nyertünk is, és így tovább – ez érezhető? Beszélnek erről a szakmában?

Nagyon büszke vagyok rá, hogy így emelkedik a magyar film színvonala, meg az elismerése nemzetközileg is. Persze mindig voltak nagyon jó magyar filmek, de most megint jött egy hullám, sokat beszélek erről filmes berkekben, és ilyenkor az is előfordul, hogy a régebbiekre utalnak vissza. Mondják, hogy „igen, most nyertetek Oscart, de már régebben is nyertetek”, Szabó Istvánt ismerik, és a többi híres magyar rendezőt a hatvanas-hetvenes évekből, Jancsó Miklós filmjeiről, Enyedi Ildikó régebbi filmjeiről beszélnek. Nem idegen az embereknek a magyar film, persze sokat segített, hogy elismeréseket kaptunk különböző fesztiválokon.

A magyarországi gyártás is egyre népszerűbb a nemzetközi produkciók körében, jelentős adókedvezmény van és az infrastruktúra is egyre jobb. Ebből mennyi érezhető Los Angelesben?

Egyre többször hallom, hogy Magyarországon forgatnak, meg a forgatásokon, ahol dolgozom, szinte az embereknek az egyharmada már dolgozott Magyarországon vagy készül Magyarországra forgatni.

Keresi a lehetőségeket, hogy itt forgasson?

Annyiban, hogy amikor hazajövök, akkor szólok az itteni casting ügynököknek, esetleg felveszek egy castingot, és az alapján hazajövök, ha kell, de én inkább ott keresem a munkát, ahol van, ahol hívnak.

Időről időre készül egy-egy film arról, hogy milyen is a hollywoodi színészaspiránsok élete, és ezek alapján azért ez egy egészen kemény élet, sok elutasítással és közben mindenféle alig fizető munkákkal. Ennek a képnek mennyi köze van a valósághoz?

Azt vettem észre magamon, hogy amikor tényleg kiakadok és elfáradok, és ott akarom hagyni, akkor jön az igazi nagy lehetőség, és ez most már szerintem negyedszerre van így. Mert én aztán tényleg szívós vagyok és kitartó, nem adom fel, de néha arra kell rájönnöm, hogy el kell engedni, és akkor megjön az igazi eredménye a munkának. Emlékeztetni kell néha magam, hogy én ezért megdolgoztam, már több mint tíz éve ezt csinálom, ez a fő irány. Ennyi idő alatt már orvos is lehettem volna, vagy ügyvéd, és most kezdem azt érezni, hogy el tudom engedni magam, és szabadon tudok játszani.

Már nem is csinál mást a színészet mellett?

Vannak más lehetőségek, persze, vagy például a férjem most nyitott egy üzletet, és neki szoktam segíteni, de ezeket a dolgokat lassan elengedtem, nincs már rájuk szükségem, elvonnak a színészettől, de amíg voltak, addig jól jöttek. Most már elértem azt, amit csak úgy hívunk, hogy „sweet spot”, az az édes pont, ahol tudom élvezni, meg is tudok belőle élni, tudom, hogy munka, de mégsem tekintem annak, nem hajszolom agyon magam, nem kergetem a munkát, hanem várom, hogy megtaláljanak a lehetőségek.

Ugyancsak ezekben a filmekben egyszer csak a semmiből jön a nagy áttörés, és aztán egyből Oscar-díjas szerepet kap az addig ismeretlen színész. Önnél viszont sokkal inkább azt látjuk, hogy tényleg rengeteget dolgozott és dolgozik, és sokkal organikusabban épül a karrierje.

Erről van egy viccünk, hogy nincs olyan, hogy „suddenly famous”, hogy hirtelen híres. Kivéve, ha gyerekkorodban kezded. Nekem vannak gyerekszínész ismerőseim, akik mostanra lettek sztárok, tizennégy-tizenöt évesen, de ők is már hétéves koruk óta járnak castingokra. Én még tíz éve is gyerekfejjel közelítettem meg ezt a szakmát, pedig nekem az édesanyám is ebben dolgozik, és bár én azt gondolom, hogy erre születtem, de most értem meg rá. Vannak, akik erre születtek, és nagyon korán meg is érnek rá. Nekem viszont egy csomó mást kellett megtanulnom az élettől, meg különböző egyetemi kurzusokon, meg jógától, meg meditációtól, ami előtte nem volt egyértelmű számomra. És a színészetre is valahogy így találtam rá, így fogadtam el, hogy én már színész leszek. Ismerek olyanokat is, akiknek már a harmadik munkájuk a nagy áttörés. Én inkább lassacskán haladok, de azt hiszem, hogy a jó irányba. Így volt időm megemészteni, megtanulni a leckéket. Rengeteg jó kollégám volt, akiktől megtanultam sok mindent, nemcsak a játékról, hanem a forgatásokon való viszonyokról, meg arról, hogy milyen érzéseket keressek.

Sikeresnek tartja magát?

Igen, sikeresnek, és főleg nagyon hálás embernek tartom magam. Amikor az életemben hálátlan voltam, akkor elveszítettem azt, amiért hálásnak kellett volna lennem, és ezért minden nap úgy ébredek, hogy megköszönöm azt, ami van. És azt gondolom, hogy nagyon sok mindenem van, főként, ha körülnézek, és kinyitom az újságot, vagy megnézem a híradót.

Mi a cél, hova szeretne eljutni a színészettel? Cél például a sokat emelgetett A-lista?

Folyamatosan dolgozni szeretnék, és ami a legfontosabb, olyan alkotótársakkal, mint akikkel egyre gyakrabban dolgozom. Az embernek dolgoznia kell, és én ott tartok, hogyha van egy film, amiben van egy érdekes karakter, akkor azt elvállalom pénztől, színészgárdától függetlenül, mert a karakter motivál. Azt is gondolom, hogy akit az A-lista motivál, az lehet, hogy nem a jó okból lett színész.

A pénzről szól ez?

Pénzről is, tartozási vágyról, önértékelésről. De én azokat a színészeket szeretem meg követem, akik szerep alapján meg alkotótársak alapján választották a filmjeiket.

Említette az édesanyját, miatta lett színész?

Szerintem igen, ő látott bennem tehetséget. És gyerekkoromban mindig én voltam a főszereplő minden iskolai előadásban, nem azért, mert ő tolt, mert egészen csendes kislány voltam, csak amikor felálltam a színpadra, akkor megnyílt a szám, és kinyílt a szemem is. Ott tudtam igazán önmagam lenni, felszabadulni.

Mikor jött rá, hogy színész lesz?

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy most édesanyám miatt akarok színész lenni, vagy önmagam miatt, és talán akkor dőlt el, amikor a CEU-ra jártam, és megkaptam az első magyar főszerepemet a Kistestvér című filmben Osvárt Andival. Nem jártam castingokra, és felhívott egy producer a semmiből, és felkért egy szerepre. Annyira váratlan volt, hogy amikor megkaptam azt a szerepet, akkor ujjongtam és sikongattam, mert annyira nagy volt bennem az öröm, mint amit még talán soha nem éreztem, és az akkori barátom rám nézett, és így csóválta a fejét, hogy bárcsak neki lenne valami, ami neki is ennyi örömet hozna. Akkor döbbentem rá, hogy talán tényleg ez okozza a legnagyobb örömet.

És ha nem színész lenne, akkor mi lenne szívesen?

Sokáig pszichológus akartam lenni, nagyon érdekel, talán az lennék. Egyébként sem áll tőlem távol, hogy mást is tanuljak, nem gondolom, hogy a színész attól színész, hogy csak azzal foglalkozik, minden könyv, amit elolvasok, minden kurzus, amit veszek, minden nyelv, amit megtanulok, az csak gazdagítja a színészetet és a színészt.

Tavaly a Weinstein-ügy kapcsán teljesen felborult a szakma. Tapasztalt bármi változást azóta? Másak a forgatások?

Én nem, de lehet, hogy én kivétel vagyok, mert voltak kellemetlenségek, de nem ilyen szexuális alapon. Később kezdtem ezt a szakmát, mint az átlag, huszonhat évesen költöztem ki az USA-ba, amíg itt éltem, itt voltak a szüleim, akikhez fordulhattam, de aki mondjuk tizenhat évesen kezdi, vagy gyerekként, az lehet, hogy máshogy élte meg ezt, mert állítólag nemcsak a nők voltak gondban, hanem a gyerekek is. Én, ha valamit éreztem, akkor én onnan nagyon hamar elmentem. De igazából én azt remélem, hogy ebből az fog kijönni, hogy mindenki jobban fog viselkedni egymással, független attól, hogy nő vagy férfi, vagy kinek van nagyobb hatalma, ki tud a másikon segíteni, hogy valahogy emberibb környezet teremtődik meg minden munkahelyen.

A Könyvklub mellett milyen filmekben láthatjuk még a közeljövőben?

Nemrég forgattuk Az apácát, ami a Démonok között spinoffja, ezt Taissa Farmigával meg Jonas Bloquet-vel forgattam, és ennek szeptember 7-én lesz a Los Angeles-i premierje, és itt is bemutatják. Októberben forgattam a Curtiz című filmet, ami Kertész Mihályról szól, én abban színésznőként is dolgoztam, meg társproducerként is, az itthon forgott, de angolul, ott Irene Lee a karakterem, aki megtalálta azt az amerikai színdarabot, Murray Burnett-től és Joan Alisontól az Everybody Comes to Rick’s-t, amire a Casablanca alapszik. A filmnek vannak politikai felhangjai is, és olyan kérdések is nagyon szépen meg vannak írva a könyvben, hogy tulajdonképpen miért is készítünk filmeket, vagy mi legyen a hatása. Azt gondolom, hogy akik sikeres filmet készítenek, azok ezeket a dolgokat megbeszélik előtte, hogy egy lapról induljanak. Ez a csapat így volt, nagyon közel dolgoztunk egymáshoz, hogy tudjuk, mit készítünk, mit akarunk mondani. De van egy Jeanne D’Arc-történetben, a Regarding the Case of Joan of Arcban is egy szerepem, van egy másik horrorfilm, az Escape, valamint a Beneath the Leaves című thriller Doug Jonesszal és Mira Sorvinóval, ez a három film is a következő hónapokban érkezik. Illetve vannak különböző filmek, amik most pénzgyűjtési fázisban vannak. És közben meg folyamatosan castingolok.