Kultúra

Bíróság elé vitte a zenész a barátnőjét, amiért az tönkretette a karrierjét

350 ezer kanadai dollár kártérítést kell fizetnie annak a kanadai nőnek, aki a volt barátja nevében mondott le egy rangos ösztöndíjat úgy, hogy belépett az email fiókjába.

Eric Abramovitz, egy kanadai reményteljes klarinétos 2014-ben elnyert egy rendkívül rangos, 50 ezer dolláros ösztöndíjat a Los Angeles-i Colburn Conservatory of Musictól, ahol a világ egyik leghíresebb klarinétosától, Yehuda Giladtól tanulhatott volna. Abramovitz azonban sosem kapta meg az emailt, melyben arról értesítették, hogy elnyerte az ösztöndíjat, mert az akkori barátnője, Jennifer Lee attól félt, barátja elhagyná, ha Los Angelesbe költözne, ezért kitörölte a levelet. Abramovitz ugyanis megbízott a barátnőjében, és nem zárta el előle a laptopját, Lee pedig visszaélve a bizalmával belépett az emailjébe, és a nevében visszamondta az ösztöndíjat.

Sőt, Lee még Yehuda Gilad nevében is létrehozott egy hamis emailfiókot, hogy a nevében megírhassa Abramovitznak, nem sikerült a felvételije. A zenész „nagyon nehezen birkózott meg” az elutasítással, és „sötét napokat élt át”, hiszen hétéves kora óta tanul klarinétozni, és élete vágya volt, hogy Giladtól tanulhasson. Abramovitz aztán évekkel később újra találkozott Giladdal, egy másik meghallgatáson, aki megkérdezte, hogy-hogy most újra jelentkezik, amikor korábban visszautasította a lehetőséget, hogy nála tanulhasson. A zenész gyanút fogott, nyomozni kezdett és végül kiderült, hogy egykori barátnője állt a dolog mögött, akivel addigra már szakítottak.

Egy ontariói bíróság most 350 ezer kanadai dollár (több mint 70 millió forint) kártérítésre ígérte Lee-t, amiért visszaélve barátja bizalmával, szabotálta a szakmai karrierjét, Abramovitz pedig azóta elfogadta a torontói szimfonikus zenekar ajánlatát. (BBC)

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik