Kultúra

A szoba Oscar-jelölt rendezője megmutatja, hogy is kell csinálni ezt a horrortémát

Egyszer sem ijeszt meg, mégis végig fenntartja a feszültséget, így is lehet.

Lenny Abrahamsonra sokan már akkor felfigyeltek, amikor még csak furcsa, ám briliáns független filmeket csinált, ám a nevét akkor tanulta meg igazán a világ, amikor 2015-ben megcsinálta A szoba című mesterművet, amit aztán négy Oscarra, köztük a legjobb film díjára is jelöltek, Abrahamson is rendezői jelölést kapott. Ő nem, de a film főhősét alakító Brie Larson aztán Oscar-díjas is lett a filmmel, és Abramasonnak is leesett ez-az a filmsikere után, így például ma már jóval nagyobb érdeklődésre számot tartó projekteket is rendezhet. Ilyen lehet a The Little Stranger című film is, ami a horror utóbbi években indult rehabilitációjának újabb példája lehet: avagy olcsó sztori és vásári ijesztgetés helyett a lélekre és elmére ható nyomasztás, szövevényes retély és még szövevényesebb emberi viszonyok kidolgozott karakterek között, akiket ráadásul elsőrangú színészek alakítanak. Így például a főhős Domnhall Gleeson lesz, mellette pedig Ruth Wilson, Charlotte Rampling és Will Poulter is feltűnik majd a furcsa sztoriban, mely egy orvos nyomasztó kalandját meséli el egy ősrégi családi birtokon, ahol egyre furcsább dolgok esnek meg. A trailer sokat ígér, így még szomorúbb hír, hogy jelen állás szerint nálunk nem mutatják be a fimet.

Kiemelt kép: UIP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik