Kultúra

Bradley Cooper magyarul is elcsavarja Lady Gaga fejét

A Csillag születik című musical előzetesében, amelynek itt a szinkronizált változata.

Több mint nyocvan évvel az eredeti, és negyvennel a legutóbbi feldolgozás után idén fog mozikba kerülni a nagy hollywoodi klasszikusnak számító A Star is Born legújabb, immár negyedik filmváltozata, amelyet a négyszeres Oscar-jelölt Bradley Cooper ír és rendez. Az alkotásában a férfi főszerepet is játszó színész mellett Lady Gaga lesz látható a női főszerepben, amelynek neki is az első lesz színészi karrierje során.

A magyarul majd a Csillag születik címen futó produkció nagyjából ugyanazt a sztorit fogja elmesélni, mint az elődök, vagyis a régóta haknizó, de már igazából a kiégés szélén álló zenész, Jackson Maine (Cooper), és a tehetséges, de egyébként ismeretlen énekesnő, Ally (Gaga) történetét. A páros előbb a véletlennek köszönhetően megismerkedik, majd a férfi unszolására elkezdenek együtt zenélni és hamarosan egyre nagyobb sikereket érnek, miközben fokozatosan egymásba is szeretnek.

A mások mellett Sam Elliott (A nagy Lebowski, Katonák voltunk), Dave Chappelle (Állj, vagy jövök!, Téglatesó), Bonnie Somerville (Jóbarátok, A csúf igazság) és Andrew Dice Clay (Ford Fairlane kalandjai, Törtetők) mellékszereplésével készülő alkotás október 5-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Kiemelt kép: MGM/Warner Bros. Pictures

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik