Az elmúlt években sorra bukkantak fel a városban a furcsa, alig egy arasznyi szobrok: előbb a Weisz Erik néven született Harry Houdini, majd A nagy ho-ho-ho horgász Főkukaca, az utóbbi másfél évben pedig egy Parlamenttel szemben, a budai oldalon pihenő tank, a Muppet Show Brekije, valamint Liszt Ferenc jelent meg a róla elnevezett repülőtéren.
Mindegyik művet az Ungváron dolgozó, a kárpátaljai várost hasonló apróságokkal már évekkel ezelőtt elárasztó Kolodko Mihály (Mihajlo Kolodko) készíti, aki most egyidőben két miniszobrát is elhelyezte a fővárosban:
A semmihez sem értő ezermester szülőatyjától, a vöröstéglás Széll Kálmán tér 3-ban élt Koós Iván (1927-1999) egykori lakhelyétől mindössze néhány lépésnyire, a tér túlsó oldalán, a Vérmező út, illetve a Vár felé tartó lépcsősor aljában álldogál:
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3608.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3611.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 3](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3613.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 4](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3629.jpg)
Fotók: Vincze Miklós / 24.hu
Kolodko ezúttal nem elégedett azonban meg az egész generációnyi gyerek által imádott, Romhányi József szavait visszhangzó kontár kecske megvalósításával, és elkészítette az eddigi legfurább alkotását:
A kréta helyett festékcsíkkal körberajzolt márvány vértócsában fekvő kisállat az alkotó Facebook-oldala, a public mini sculpture szerint már novemberben elkészült, helyét azonban csak most, közel nyolc hónappal később találta meg.
Nem is akárhol, hanem a nyilvánvalóan hamis városi legenda szerint Falk Miksa dédunokájaként emlegetett színész, Peter Falk alakja mögött.
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 5](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3595-2.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 6](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3597-2.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 7](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3600.jpg)
![Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest 8](https://s.24.hu/app/uploads/2018/06/mg_3604.jpg)
Fotók: Vincze Miklós / 24.hu
A Columbo hadnagy bőrébe bújt színész mögött, a Falk Miksa utca Nagykörút felőli nyitányánál lévő elektromos szekrény tövében fekvő állatról nem tűnik túl valószínűnek, hogy Mekk Elekhez hasonlóan egy rajzfilmben láthattuk, az azonban biztosnak tűnik, hogy a rejtélyes haláleset körül nem véletlenül legyeskedik ott a fejére csapó Columbo hadnagy, és talán az is kiderül majd, hogy az erdő egy gonosz állata tette el őt láb alól.