Kultúra

Nyáron újra rocklegendák koncerteznek a Várkert Bazárban

Az egykori Ifipark helyén, ahol idén mások mellett az Omega, Hobo és az Apostol is fellép.

A tavalyi sorozat után ismét Volt egyszer egy Ifipark címmel rendeznek koncerteket a Várkert Bazárban. Június végétől szeptember elejéig az Omega, D. Nagy Lajos, Hobo, az Apostol és a Dinamit lép fel – írja az MTI.

Az 1961 és 1984 között működött Budai Ifjúsági Park a magyar rockzene születésének egyik bölcsője volt. A 2016-ban a helyszínen tartott nagy sikerű Omega-koncert adta az ötletet a programsorozat megszervezéséhez, a régi hangulat felidézéséhez. Tavaly a Piramis évek, a Beatrice, a P. Mobil, a Mini, a Skorpió és a Karthago lépett fel

– mondta Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a keddi sajtótájékoztatón.

Idén június 29-én az Omega, augusztus 8-án D. Nagy Lajos (Rolls, Bikini), augusztus 11-én Hobo (Földes László), augusztus 23-án az Apostol együttes, végül szeptember 7-én a Dinamit együttes ad koncertet a Várkert Bazárban.

Benkő László, az 56 éve alakult Omega együttes billentyűse úgy fogalmazott, hogy jó érzés felidézni mindent, ami az Ifiparkban történt, függetlenül a néhány kellemetlen emléktől is.

A koncerteken az egész környék tele volt emberekkel, nagyon fontos szórakozóhely volt. Tizenöt-tizenhat évesen éppen az Omegát láttam itt először, de ledobtak egy vasszéket, így nézőként később nem jöttem, az Omegával azonban számos emlékezetes esténk volt itt

– tette hozzá Molnár György “Elefánt”, az Omega gitárosa.

D. Nagy Lajos arról beszélt, hogy először 1982 májusában a Rolls Frakcióval lépett fel az Ifiparkban tizenhét ember előtt, de az év szeptemberében már hatezren voltak kíváncsiak rájuk:

Most szólókoncertem lesz, amelyen a Rolls Frakció- és Bikini-dalok mellett előadunk néhány dalt korábbi szólólemezeimről. És készül új albumom, erről is játszunk, a beharangozó kislemez, a Minden, ami volt című korongot mindenki megkapja a belépőjegy mellé.

A 2018-as Volt egyszer egy Ifipark-koncertek sajtótájékoztatója. Fotó: MTI Fotó/Mohai Balázs

Hobo megjegyezte, hogy nézőként sokat járt a Ifiparkba a hatvanas-hetvenes években, a megkövetelt öltönyben, nyakkendőben és fehér ingben:

Volt egy Kex-koncert, amelyen brahiból tizennégyszer egymás után előadták a Marina, Marina című slágert, egy Radics Béla-bulin meg azt kiabálta a közönség, hogy ‘Bélát a pártba!’ A Hobo Blues Band koncertjein két-háromezer ember zsúfolódott össze a színpad előtti katlanban, látni lehetett az arcukat.

Hobo és csapata augusztus 11-én a régi és új dalokból egyaránt válogat.

Eredetileg dzsesszrock zenét játszott az Apostol együttes, a 48 éve alakult csapat sikerkorszaka a populárisabb zenére áttéréssel a hetvenes évek közepén kezdődött, az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudok élni nélküled vagy az Eladó, kiadó most a szívem.

A váltás a slágerzenére nem tudatosan történt: az Okosabban kéne élni véletlenül került hozzánk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekünk

– idézte fel Németh Zoltán, a zenekar billentyűse, alapítója.

A Volt egyszer egy Ifipark idei sorozatában lesz Dinamit-koncert is, a szeptember 7-i záróesemény. Németh Gábor dobos elmondta: jövőre 40 éves a zenekar, amely ezzel a bulival vezeti fel a jubileumi koncertsorozatát. Hozzátette: vendégként talán Vikidál Gyula is fellép velük néhányszor.

Rocklegendák koncerteznek a nyáron az egykori Ifiparkban
A helyszínen több, mint 30 év után fog ismét fellépni mások mellett a Karthago, a Beatrice, a Piramis évek és a P. Mobil.
Kiemelt kép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik