Kultúra

Együtt dönthetjük el, mi volt a tavalyi év legjobb könyve

Jánossy Villő
Jánossy Villő

újságíró. 2018. 03. 21. 15:18

A Libri még 2016-ban alapította az Irodalmi díjat (ezt tavaly Jászberényi Sándor nyerte), amin a tavalyi évhez hasonlóan két könyv nyerhet a tény- és szépirodalom műfajából. Egy művet a zsűri, egyet pedig a közönség választhat ki abból a tízes listából, amit korábban egy százhét fős közéleti személyekből álló zsűri válogatott össze. Mától, azaz március 21-tól szavazhatnak az érdeklődök majd két hónapig, május 10-ig. Mutatjuk is a tíz szerzőt és könyvet:

  1. Bödőcs Tibor : Addig se iszik
  2. Földényi F. László: A melankólia dicsérete
  3. Kemény István: Lúdbőr
  4. Nádas Péter: Világló részletek I-II.
  5. Parti Nagy Lajos: Létbüfé
  6. Peer Krisztián: 42
  7. Spiró György: Kőbéka
  8. Tolnai Ottó: Nem könnyű
  9. Tompa Andrea: Omerta
  10. Vida Gábor: Egy dadogás története

A 2017-ben megjelent könyvek közül összesen 143 mű (53 tényirodalmi, 90 szépirodalmi) felelt meg a követelményeknek. Az előzsűri olyan nevekből állt, mint Ascher Tamás, Bárdos András, Besenczi Árpád, a Budapesti Fesztiválzenekar, Bus István, Danks Emese, Deczki Sarolta, Divinyi Réka, Dragomán György, Duboczky Gergely, Eszéki Erzsébet, Fáy Miklós, Forgách András, Gyurkó Szilvia, Herczku Ágnes, Kálmán C. György, Király Júlia, Török Ferenc, Schilling Árpád, Veiszer Alinda és Zoltán Gábor, akik öt-öt olyan könyvet javasoltak, amiket szívesen látnának a nyertesek között.

A végső zsűri Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészből, a 30Y-os Beck Zoltánból, Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színészből, Károlyi Csaba irodalomkritikusból és Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténészből áll.

Ne felejtse el, itt lehet szavazni, májusig még elolvashatja mind a tíz könyvet, ha még nem tette volna. Ezen kívül lehet voksolni a Librikben, és majd az áprilisi könyvfesztiválon.

Kiemelt kép: Libri / Facebook

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.