A Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba óriási pusztítását látva a nagyhatalmak nem adták fel a nukleáris energia hasznosítását, de bombák helyett az emberiséget előrevivő feladatot szántak nekik: ennek eredményeként 1952 karácsonya előtt néhány nappal az idahói Arco mellett működésbe lépett az első, elektromosságot generáló atomerőmű, alig másfél évvel később pedig elindult a világ első közszolgálati atomerőműve, az obnyinszki termelőközpont.
A szovjet mérnökök ezzel párhuzamosan a hajók nukleáris energiával való meghajtásán kezdtek dolgozni, melynek eredményeként 1957-ben megszületett a százharmincnégy méter hosszú Lenin atomjégtörő, mely egészen 1989-ig látta el a feladatát. Hasonló projekten dolgoztak eközben az amerikaiak, csak ők atomjégtörő helyett inkább egy, a szívében reaktort rejtő kereskedelmi hajót álmodtak meg.
Az Eisenhower elnök által 1955-ben indult “Atoms for Peace” kezdeményezés nyomán megszületett N.S. Savannah 1959. július 21-én szállhatott vízre, hogy előbb New Yorkban állomásozva kiállítóhelyként mutathassa be az atomenergia békés célú felhasználásának lehetőségeit, és hogy emberek ezreivel tegyen meg kisebb köröket a Manhattant Brooklyntól elválasztó Hudson folyón.
A 181,8 méter hosszú hajóban hét jókora rakodótér kapott helyet, három fedélzetén pedig a kor belsőépítészeti stílusát tükröző, az utolsó szőnyegig és ajtókilincsig megtervezett terek kaptak helyet.
Az N.S. Savannah végül csak 1962 májusában kezdhette meg a teljes reaktorkapacitással folyó munkáját: 1963-ban a seattle-i Century 21 Exposition kiállításon mutatkozott be, 1964-ben pedig az Egyesült Államok partvonala mellett hajózott végig, majd a nyár közepén először átszelte az Atlanti-óceánt, meglátogatva Bremerhaven, Hamburg, Rotterdam, Dublin, illetve a Titanicot is látott Southampton kikötőjét. Ezekben a hetekben százötvenezer ember lépett a fedélzetre.
A hajó 1965-ig szállított utasokat: a 4800 tonnát elnyerő raktér mellett 848-an utazhattak kényelmesen a Savannah-n, de az üzemeltetést a States Marina Lines-től átvevő American Export-Isbrandtsen Lines hajózási óriás a kabinok eltávolítása, ezáltal pedig 1800 tonnányi ballaszt eltüntetése mellett döntött. A következő három évben a hajó 560 ezer kilométert tett meg, mielőtt visszatért volna a működése utolsó üzemanyagtöltésére.
1971 végén végül kivonták a forgalomból. Teljes élethossza során 720 ezer kilométert tett meg, negyvenöt külföldi, illetve harminckét, Egyesült Államok-beli kikötőt meglátogatva. Kilenc éves működése alatt 1,4 millióan sétálhattak át a termein, sorsa nyugdíjazásával azonban nem vált rosszabbra. Előbb a névadója, Savannah városának egyik kikötőjében vesztegelt, ahol fixen álló úszó hotellé akarták alakítani. A tervek végül nem váltak valóra, így a hajó 1981-bena Patriots Point Naval and Maritime Museum gyűjteményének részévé vált, 2006-2008 közti felújítása óta pedig a marylandi Baltimoreban állomásozik, hogy évente egyszer, egy május végi vasárnapon néhány szerencsés látogató bejárhassa.
A belső terében a hatvanas-hetvenes évek sci-fi filmjeinek űrhajóit, vagy épp a korai James Bond-filmek világát idéző hajó ma is tele van az egykor használt gépekkel, de a termek mindegyikéből árad a békés jövőbe vetett hit szelleme, kezdve a meglepően stílusos étkészlettel rendelkező ebédlőtől a stílusos lámpatestekig, fotókig és kiállított tárgyakig.
