Kultúra
February 1946: Russian writer Ilya Ehrenburg (L) sitting with the President of the Hungarian-Russian cultural society.  (Photo by John Phillips/The LIFE Picture Collection/Getty Images)

Lelki zsidó, rohadt kommunista, amerikanizálódott értelmiségi – Zilahy Lajos Halálos tavasza, 2. rész

Fábián Titusz
Fábián Titusz

2018. 05. 20. 14:00

Zilahy Lajos egykor az egyik legnépszerűbb magyar író volt itthon és külföldön is, a Halálos tavasz című regényéből készült film alapozta meg Karády Katalin kultuszát. Az író és a film háromrészes történetének második epizódja, a háborús évek és a szovjet megszállás viszontagságaitól Zilahy emigrálásáig. Az első rész itt olvasható.

Zilahy, a lelki zsidó

„Valami szörnyű pusztulás forgószele közeledik felénk, de még nem tudjuk, hogy ez a pokoli forgószél mellettünk vagy rajtunk keresztül fog-e elrohanni” – mondta Zilahy Lajos 1940 utolsó napján a rádióban. Egy év múlva már biztossá vált, nem fogjuk megúszni. A háború ott volt mindenütt, megváltozott az ország hangulata. A Halálos tavasz továbbra is nagyon népszerű volt, de már nem csak áradozó kritikákat kapott. A szélsőjobboldal megtalálta, hogy káros, nemzetromboló, lélekellenes.

Ez lett a vesztünk – Zilahy Lajos Halálos tavasza, 1. rész
Bár külföldön a mai napig az egyik legismertebb magyar író, Zilahy Lajos neve idehaza régóta csak ritkán kerül szóba. Az írónak, a híres regénynek és a filmnek is megvan a maga története. Ez az első része.

Még a parlamentben is szóba került. Keck Antal ügyvéd, nyilas képviselő a film betiltását követelte, zsidó szellemisége miatt. „A mai filmírók nagy része – élükön Zilahy Lajossal, a letűnt liberális világ nagyságával – a művészi szabadság nevében és vélt jogán még ma is abban a nemzetközi dekadens szellemiségben, szabadosságban, világpolgáriasságban írja a magyar filmet, amelynek féktelen tobzódása okozta az agg Pétain marsall drámai bejelentése szerint a valamikor dicső francia nép bukását….. Zilahy Lajosnak most is megy egy filmje Pesten, a Hazajáró lélek. Ezt sem lehet levenni a műsorról. Szédületes kasszát csinál vele mindenki. A Halálos tavasztól csak abban különbözik, hogy művésziesebben destruál.”

Az író a Magyar Nemzet hasábjain válaszolt Keck Antal vádjaira: „A képviselő úr kicsit elkésett a nemes szándékával. Mert ezzel a munkámmal nem csak a magyar, de eddig már tizenkét nemzet lelkét sikerült megfertőznöm, köztük a hitleri Németországét is, amelynek sajtója ezt a könyvet igen melegen fogadta. Szívesen rendelkezésére bocsátom a képviselő úrnak az összegyűjtött német kritikákat, tegye ezt is a Ház asztalára, ha már a mai Németországra hivatkozva igyekezett írói becsületembe tiporni…. Kit fogadjak el ebben a fertőzési szakkérdésben illetékesnek, a Reichsschrifttumskammert vagy a paksi ügyvéd urat?….. Ugyanezt a filmet velünk közösen a németek is meg akarták csinálni a Hunnia-filmgyárban, augusztus végén már aláírásra készen állottak a szerződések, de közbejött a háború.”

Film, Színház, Irodalom magazin, 1942

A Szózat című politikai hetilap 1941 májusában Mi szükség van Zilahy Lajosra? címmel közölt támadó cikket az író ellen. „A magyar illetékesek talán ráeszmélnek: nem elég kitakarítani a zsidót, ha a lelki zsidóság teljes gőgjével továbbra is terpeszkedhet” – vonta meg konklúzióját a lap. Az író magánvádlóként, sajtó útján elkövetett rágalmazás címén indított eljárást a főszerkesztő (Meskó Zoltán, a Nemzeti Szocialista Földműves és Munkás Párt tagja) ellen. A Zalamegyei Újság azt írta róla, hogy „naturalistának kikiáltott disznóságokkal tele regényeiből készít kétes művészi értékű filmeket.”

A Dunántúl című lapban felháborodott olvasók reklamáltak a Halálos tavasz pécsi bemutatója miatt:

Nem értjük azt, miért kell itthon pusztulnia a magyar szellemnek a Halálos tavasz nem magyar és nem keresztény légkörében! Ez a film a magyar jövendőt nem építi, ez a film a magyar nemzet ellenálló erejét, küzdőképességét nem fokozza – egészen másirányú „szolgálatokat” teljesít!

Az Apolló mozi nyilatkozatban reagált: „A filmet az Országos Mozgókép Bizottság megvizsgálta, engedélyezte és két esztendő óta az egész országban nagy sikerrel fut. A belső front védelmét a vállalat teljes megnyugvással bízza erre a bizottságra, és sem módja, sem kedve, sem ideje nincs ahhoz, hogy műsorainak összeállításánál becses lapjuk névtelen levélíróinak véleményét kikérje.”

A bomba

1942. szeptember 4-én éjszaka lehullottak az első bombák Magyarországra, Budapestet érte szovjet légitámadás. Nem volt benne sok koncepció, nem katonai célpontokra mentek a gépek. Talán csak próba volt, el tudnak-e jutni ide a repülők, egyébként messze volt még a front, a vörös hadsereg Sztálingrádért küzdött, nem is követte újabb attak. Kapott bombát Kispest, a városmajori templom és a Rózsadomb is. Az egyik bomba pont Zilahy Lajos Áfonya utcai villájára hullott, leomlott az épület. Zilahy nem volt otthon, családjával vidéken tartózkodott, így a földszinti bérlő két kislánya és nevelőjük halt meg a támadásban. A háború bekopogtatott.

A Zilahy-villa romjai. Forrás: Fortepan

Zilahy meglepő módon reagált az eseményekre. Kilenc nap múlva lapja, a Híd különszámmal jelentkezett, a címlapon egy fotó a villa romjairól. Igazából egy önálló röpirat volt, amiben Zilahy bejelentette, hogy lemond minden vagyonáról a magyar állam javára. Azzal a feltétellel, hogy létesüljön egy oktatási intézmény a tehetséges, szegény gyerekek számára „Kitűnőek Iskolája” néven, a lerombolt villa helyén. A rendkívüli kiadást százezer példányban nyomta ki az Athenaeum. Zilahy közjegyzőhöz is elment, hogy hivatalos formában rögzítse akaratát. Dr. Markó István közjegyző azért figyelmeztette, hogy bár a vagyonlemondás nemes célra igen szép dolog, azért van neki egy fia is, akinek juttatnia kell valamit. A 25 holdas szobi birtok, gyümölcsös és szántóföld, lakóházzal és gazdasági épülettel így Zilahy Mihály tulajdonába került.

Egy véletlen egybeesés: a következő bombatámadás másfél év múlva, 1944. április 3-án érte Budapestet, a német megszállás után közvetlenül. Akkor már amerikai gépek jöttek. Az első bomba Zilahy Irén primadonna XI. kerületi villáját kapta telibe. A művésznő, aki csak névrokona volt Zilahy Lajosnak, a romok alatt lelte halálát.

A Pegazus Rt-nek az 1943-as Valamit visz a víz volt az utolsó vállalkozása. Tervezte még Krúdy- és további Zilahy-művek megfilmesítését, egy nagyszabású Kossuth-film is napirenden volt. Zilahy Lajos 1944 tavaszán Színes Film Kft. néven egy másik filmcéget is alapított. A tervekből aztán nem lett semmi, ideért a háború.

Zilahy erdélyi írókkal Kolozsváron, egy 1943-as filmhíradó-részletben

Egy betiltott darab

Zilahy utolsó hazai színházi premierjére 1943 decemberében került sor, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza mutatta be Fatornyok című drámáját. A darab cselekménye a második világháború előtti utolsó nyáron játszódik Magyarországon. A német származású apában felébred a nagynémet eszme, vissza akar térni ősei földjére, a harmadik birodalomba. Erdélyi származású felesége és öccse, aki már magyarrá vált, nem akarja követni. Fia, úgy dönt vele tart, de az állomásról visszafordul és hazajön. „Minden benne volt, ami az embereket, a társadalmat érdekelte a második világháború utolsó csatározásai közben” – mondta a darabról Bános Tibor színháztörténész. „Ebben a komplexumban minden megtalálható, nagy népek, kis népek sorsa, asszimiláció, disszimiláció, kallódó magyarság, vegyes házasság, névmagyarosítások…” – írta korabeli kritikájában a Magyar Nemzet. Siker és botrány is lett belőle, a szélsőjobboldali sajtó nekiment a darabnak, hogy németellenes, feszült volt minden előadás. Három hónappal a német megszállás előtt mutatták be, 1944 májusában került le a színről. Zilahy maga sem sejthette, hogy ezzel a darabbal búcsúzik a magyar színpadoktól.

A Halálos tavasz ellen egy ideig folytatódott a hecckampány. 1944 májusában a Zalamegyei Újság háborgott azon, hogy még játsszák a filmet Alsólendván, a tiltakozások ellenére:

Joggal mered elénk a kérdés, ha a zsidó könyveket ki kellett tiltani és dobni a közkönyvtárakból, ha el kell tűnniük a szereplés színpadairól, mit ér mindez, ha a vászon világáról a minden fontosabb érzéket megfogó módon a zsidó szellemiség sugároz a keresztény kisvárosi és falusi tömegek lelkébe…. Bent a mozivászon előtt surbankó leventefiúk és legények, lányok, felnőttek szívják magukba a halálos tavasz leheletét…. a Halálos tavasz langyos erotikumában fürdő fiatalság kilúgozottan, hit és eszmények nélkül, Bacchus és Venus nevével ajkán részegen és kihűlten támolyog az egyéni és nemzeti Mohács felé.

De ősszel már a Halálos tavasz kérdése is lekerült a napirendről. Akadtak fontosabb dolgok, mint egy mozifilm. Szálasiék átvették a hatalmat, Zilahy hamis papírokkal (Vantsa Sándor zongorahangoló) bujkált vidéken a nyilasok elől. Karády Katalint már áprilisban letartóztatta a Gestapo, Jávor Pált elhurcolták a nyilasok, Polgár Tibort bevitték munkaszolgálatra.

De ők legalább életben maradtak. Zilahy Ilonát, az író nővérét Budapest ostromakor lőtték le, 1945. január 28-án. Németek, oroszok vagy magyarok, nem lehet tudni, házról-házra folyt a harc, kereszttűzbe keveredett, rossz helyen volt rossz időben. Egy budai villa kertjében ástak gödröt neki, csak öt hónap múlva, júniusban temették el tisztességgel. Anyjával együtt, aki időközben szintén meghalt.

A Krisztus-arcú szovjet katona

1945 januárjában, amikor Pesten már véget értek a harcok, kocsi jött Zilahyért. A Tisza Kálmán térre vitték (ma II. János Pál pápa tér), a kommunista főhadiszállásra. Feladat várt rá, neki kellett megírnia a felszabadult magyar sajtó első vezércikkét a Szabadság című napilapba. A szimbólumokért mindig rajongó író egy olyan mondatot is beírt a cikkbe, hogy az óvóhelyről kilépve, az egyik szembejövő szakállas szovjet katona arca Krisztuséra emlékeztette. Kapta is utána leveleket, hogy te rohadt kommunista, ezért meg fogsz lakolni.

Közben kitört a háború utáni rendcsinálási hisztéria. A minisztériumban gyorsan összeírták a „fasisztairányú és szovjetellenes” filmeket. Zilahy-film is volt köztük, ahogy Jókai- és Mikszáth műből készült mozi is. Aztán kiderült, ez csak túlkapás volt, Zilahyt levették az indexről. Továbbra is fontos szerepet szántak neki.

Vorosilov dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev – Geiger Béla, Zilahy Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyűlés tagjával. Fotó: Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum

1945. június 9-én Budapesten megalakult a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, a tagság egyhangúlag Zilahy Lajost választotta meg elnökének. A szervezet díszelnöke a Nobel-díjas tudós Szent-Györgyi Albert lett. Az író elnöki székfoglalójában rámutatott arra, hogy a magyar köztudatot fel kell világosítani. „Nem kételkedünk abban, hogy a szellemi kapcsolat nagy szomszédunkkal termékenyítően fog hatni a mi művészetünkre…. tudjuk, hogy a kölcsönös megismerés kölcsönös szeretetté, szoros, termékeny barátsággá fog nőni…” és így tovább. Az alakuló közgyűlés még táviratot is intézett Sztálin elvtárshoz, szeretettel és hálával köszöntve minden dolgozó tanítóját és barátját. Júliusban az Operaházban tartottak díszelőadást. Ott volt a kormány, a szovjet vezetők és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság is.

Népünk Szent István óta a Nyugat kultúrájának hatása alatt állott. Ezt a nyugati kultúrát meg is akarjuk tartani. De most megnyílt előttünk a Kelet kapuja is, és a magyarság szomjas, felszabadult lélekkel fordul 20.000 éves őshazájának forrásai felé…

– fogalmazott beszédében Zilahy. 54 éves volt ekkor. És még mindig naiv és idealista.

A Társaság hamarosan rádióműsort is kapott, az első adásban maga Zilahy beszélt. „Korábban acélfalat emeltek a Szovjetunió és Magyarország közé. Tizenhárom évvel ezelőtt több hónapra terjedő tanulmányutamat a Szovjetunióba az utolsó pillanatban megakadályozták…. Alkalmam volt beszélgetni Vorosilov marsallal. Első szava az volt hozzám: ‚A szellemi élet embereire igen nagy feladat vár az új világ felépítésében és ebben a gigászi munkában a Szovjetunió íróinak, művészeinek, tudósainak vállvetve és testvériesen kell együtt dolgoznia a két nép közötti mély és őszinte barátság megalapozásán, a távolabbi nagy közös célok megoldásán.’… A Társaság célja világosan áll előttünk: hidat kell építenünk Magyarország és a Szovjetunió kultúrája között.”

Közben a mozik újra műsorra tűzték a Halálos tavaszt. A lapok hasábos hirdetésen reklámozták a „felejthetetlen regényből” készült, „megindítóan szép” filmet.

Horgászsikerek Mexikóban

1946-ra már határozottan csökkent Zilahy lelkesedése. Visszavonult a közéleti szereplésektől, arra hivatkozva, hogy új művön dolgozik. Új filmet sem csinált, cégeit államosították. A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság elnökségéről is lemondott. Az Egyesült Államokba és Mexikóba hívták szerződésajánlatokkal, mindkét helyen népszerű író volt. Az év végén, szép csendben el is utazott családjával Budapestről. Kint előadásokat tartott, darabjainak megfilmesítéséről tárgyalt, közönségtalálkozókra járt, találkozott a magyar kolónia tagjaival. Szabadidejében pedig szenvedélyének hódolt, horgászott a Csendes-óceán partján.

Aztán jött 1947 és a kommunista fordulat. És Zilahy úgy döntött, nem megy vissza Magyarországra. Szent-Györgyi Albert, a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság díszelnöke is elhagyta az országot, Massachusettsben kezdett új életet.

A disszidens Zilahy itthon persze ellenség lett. Eleinte csak pár Ludas Matyi-karikatúra csipkelődött rajta, aztán, amikor biztossá vált, hogy nem jön haza, megindult a hadjárat.

A Népszava, a párt szócsöve 1948 januárjában oldalas cikkben ítélte el a „túlságosan gyorsan amerikanizálódott” írót, „aki már annyi színt képviselt pályafutása során” és „elvesztette kapcsolatát a realitással”, és akinek „nézetei a régebbi magyar értelmiségi rétegek, a középosztálybeli értelmiségiek elavult szellemiségében gyökereznek”, és aki „nem tartozik a szabadlelkű emberek közé.”

A Halálos tavasz is eltűnt a filmszínházakból. Jöttek helyette új filmek, fontosabb üzenetekkel. Sajátosan alakult a sikerfilm szereplőinek, készítőinek sorsa is.

Színészbölények vágóhídon

Jávor Pál 1946 őszén szerződéssel a zsebében, szabadon hagyta el az országot, New Yorkban majd Hollywoodban élt. Karády Katalin 1951 elején szökött el itthonról, Ausztria, Svájc és Brüsszel érintésével Brazíliában kötött ki. ’68-ban amerikai vízumot kapott és New York lett az otthona. A Józsát alakító Szörényi Éva az ’56-os forradalom bukása után menekült az USA-ba, ahol New Yorkban, majd Los Angelesben élte életét. Makay Árpád operatőr (akinek a Halálos tavasz volt a második nagy munkája) 1942-ben még a Horthy-rezsimnek fényképezett propagandafilmet (Negyedíziglen), utolsó itthoni filmje pedig a Talpalatnyi föld volt, ami már a Kommunista Párt megrendelésére készült. Makay 1952-ben döntött úgy, hogy elég volt, New York és az amerikai filmipar tárt karokkal várta. Polgár Tibor, a film zeneszerzője 1961 nyarán disszidált feleségével, Nagykovácsi Ilona színésznővel Kanadába.

A New Yorkban ragadt Jávor Pált ugyanúgy elővették, mint Zilahyt. Róla azt írta a Világosság, hogy Magyarország ellen uszít és Nagy Ferenc csatlósa lett: „Emberileg is mélyre süllyedt, a maga szerény képességeihez mérten aljas aknamunkát folytat a demokráciánk ellen.” A lap magát a színészt is idézi, aki társaságban egyszer azt mondta: „Ó, hogy szeretnék én még egyszer budai kiskocsmákba járni.” „Úgy látszik, Jávort már emlékezetében is csak a spriccer fűzi hazájához” – vonta le a következetést az újságíró. 1948 októberében egy különösen gusztustalan karikatúra is megjelent a színészről a Ludas Matyiban. Jávor egy Central Park-i padon alszik, kopott, foltozott kabátban. Körülötte több olyan művész, aki a kommunista hatalomvétel után távozott. Mindenki rongyos ruhában.

Azért volt, aki itthon maradt. Nadányi Zoltán költő, az Ez lett a vesztünk szövegének szerzője nem ment sehová. A koalíciós időkben ismét Zilahy segítette, a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság hivatalos átírója lett, szovjet művek magyar fordításait stilizálta, és megint írta szentimentális szerelmes verseit. De 1948 után ilyenekre már nem volt szükség. Csokornyakkendős, kockás zakós polgári figurák pedig végképp nem kellettek: Nadányit kizárták az írószövetségből, elhallgattatták.

Kalmár László rendező még öt filmet forgatott a háború után. Az 1951-es Déryné című filmért Kossuth-díjat kapott. Az 1957-es Nagyrozsdási eset című moziját betiltották, ő maga nem lépett be a pártba, kispolgári életet élt. Magányosan, elfeledve halt meg.

Somlay Artúr, aki Ralben Edit apját játszotta, egy igazi, érinthetetlen színészbölény volt. Respektje egy ideig még megmaradt. Eljátszhatta a Valahol Európában főszerepét 1948-ban és ’51-ben is Kossuth-díjat kapott. Közben elindultak a kitelepítések, ami sok színészt érintett. Somlay kiállt kollégái mellett, próbálta megmenteni őket, latba vetette minden tekintélyét. A kultúrcézár Révai József egy ideig még fogadta, aztán már csak kiüzent neki a folyosóra, hogy nem ér rá. A színészlegenda érezte, nincs már súlya. 1951. november 10-én, a sokadik megaláztatás után hazament és altatókkal megölte magát.

Zilahy Lajos közben elátkozott ember lett az emigrációban.

Kiemelt képünkön: Ilja Ehrenburg orosz író és Zilahy Lajos 1945-ben. Fotó: John Phillips / The LIFE Picture Collection/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.