Kultúra

Imádnivalók a szovjet formatervezők legszebb művei

Imádnivalók a szovjet formatervezők legszebb művei

A földrésznyi ország dizájnereinek munkái még nem foglalták el méltó helyüket a dizájntörténetben, pedig megérdemelnék. A csorbát most egy vaskos kötet próbálja kiköszörülni.

A magyar otthonok jó részében körülnézve még ma is találkozhatunk a szocializmus évtizedeinek egy-egy nyomával: az egykori Csehszlovákiából, Ceaușescu Romániájából, Kelet-Németországból, vagy épp a Szovjetunióból származó ajándéktárgyakkal, konyhai eszközökkel, vagy épp lakáskiegészítőkkel, melyek a családok mindennapi életének részévé váltak.

A tárgyak szépségét azonban kevesen ismerik fel, pedig a vasfüggöny mögötti országok formatervezői épp olyan szuper tárgyakkal gazdagították a mindennapokat, mint Nyugat-Európa, vagy épp az Egyesült Államok otthonokat átformáló zsenijei.

Azt hitte, hogy szép autókat csak a virágzó Nyugaton terveztek? Hatalmasat tévedett.
Lenin álma az volt, hogy a művészet az egyszerű ember számára is elérhető legyen, ezeket a szovjet autócsodákat látva pedig ez maximálisan bejött.

A formatervező, mint szakma persze nem létezett a Szovjetunióban, hiszen a kollektivista társadalomban nem volt divat egyetlen embert kiemelni a tömegből – kivéve persze, ha sokszorosan túlteljesítette a havi, évi, vagy ötéves tervet, vagy épp magas beosztású párttag volt –, így az alkotók neve is csak igen kevés esetben azonosítható.

A kevésbé ismert, de a dizájntörténetben mindenképp fontos szerepet érdemlő tárgyak egy részét – összesen háromszázötvenet – most egy kétszáznegyven oldalas könyv, a 2012-ben alapított Moszkvai Formatervezési Múzeum gyűjteményéből szemezgető Designed in the USSR: 1950-1989 mutatja be. A legszebb illusztrációk közül szemezgetünk.

A leningrádi Patefon terméke, a Szputnyik borotva, csomagolásán természetesen a világ első sikeresen elindított műholdjával, a Szputnyikkal, illetve két űrrakétával

Az Atmoszféra táskarádió, 1959-1961

A Jurij Gagarin úttörő repülése után néhány hónappal, 1962-ben bemutatkozott (a hét évvel korábban a tengerentúlon megszületett Hoover’s Constellationt másoló) Szaturnasz porszívó, ami inkább hasonlított egy betonkeverőre, vagy kerekeken guruló vörös tekegolyóra, mint tisztítóeszközre

Varrókészlet-tartó a hetvenes évekből

A sorozatgyártásig sajnálatos módon nem eljutó, csapott orrú Belka (Mókus) A50, Jurij Dolmatovszkij, Vlagyimir Arjamov, K. Zejvang, K. Korzsinkin és A. Okszentevics közös munkája, 1955-1956

Anton, Mása és Grib, a feldönthetetlen nevaljaskák, 1956

A gyerekjátékoktól a háztartási eszközökön, posztereken, vodkacímkéken, gyufásdobozokon, csodás autókon és az űrversenyhez kötődő kisebb-nagyobb tárgyakon át egészen a divatcikkekig tartó széles skála legzseniálisabb elemeit bemutató könyv Magyarországról hétezer forint körüli áron vásárolható meg.

A Szovjetunióban még az otthonka anyagába is propagandát rejtettek
A húszas években, a szovjet mezőgazdaság és az ipar nem épp békés módszerrel történő fejlesztése idején még a mindennapokba finoman beúszó propagandára is maradt energia.
Olvasói sztorik