Kultúra

Felpörög az ABBA-buli a Mamma Mia 2 végső előzetesében

Pazar szereplőgárdával közeleg a 2008-as musical folytatása, amelyben még Cher is játszik.

Kereken 10 évvel a 2008-as Mamma Mia! után idén nyáron fog a mozikba kerülni a folytatás: az Ol Parker (Egy szoknya, egy szoknya, Most jó) által írt és rendezett Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA című musical, amelynek a decemberi első és a januári második után ma megjelent a harmadik, egyben végső trailere.

Miként az már korábban kiderült, a Mamma Mia! 2 érdekessége az lesz, hogy két idősíkban fog játszódni: egyfelől a mában, másfelől meg a ’70-es években, ahol megismerhetjük majd az első filmből amúgy visszatérő szereplők fiatal változatait is. Következésképp a cselekmény középpontjában is két karakter fog állni: a mában Sophie (Amanda Seyfried), a múltban pedig az anyja, a fiatal Donna (Lily James).

Az alapfilmből Seyfrieddel együtt visszatérő Meryl Streep, Colin Firth, Christine Baranski, Pierce Brosnan, Julie Walters és Stellan Skarsgård mellett Andy Garcia, Dominic Cooper és Cher is játszik a filmben.

A Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA július 19-én fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik