Kultúra

35 év után új dalokkal jelentkezik az ABBA

Már fel is vették a számokat.

Az Instagramon jelentette be az ABBA, hogy megírták és már fel is vették az első közös számaikat 1982 óta. Két dal készült, ezek közül az egyik I Still Have Faith In You (Még mindig hiszek benned) címmel, ezt a svéd formáció bejegyzése szerint decemberben fogják bemutatni egy különleges tévéműsorban, amelyet a BBC és az NBC készít. A showban azonban nem az igazi tagok, hanem az 1979-es külsejük alapján mintázott digitális másaik lesznek láthatóak. Hús-vér valójukban továbbra sem koncerteznek együtt.

❤️

A post shared by @ abbaofficial on

A ’70-es években legendássá vált Bjorn Ulvaeus Benny AnderssonAgnetha Faltskog Anni-Frid Lyngstad kvartett korábban többször hangsúlyozta, hogy soha többé nem állnak össze és nem zenélnek újra. Most úgy látszik közel négy évtizeddel a csapat felbomlása után meggondolták magukat.

Az 1972-ben alakult ABBA 1974-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, ezt követően hatalmas sikereket értek el. Világszerte több mint 400 millió lemezt adtak el, a zenéikre épülő Mamma Mia! musicalt több mint 50 millióan látták. A tagok között megromlott viszony miatt 1982-ben feloszlottak, utolsó fellépésüket 1986-ban a svéd tévében adták, egykori menedzserük, Stig Anderson emlékére.

Kiemelt kép: Getty Images/Dave Benett

Ajánlott videó

Olvasói sztorik