Mikor döntötte el, hogy váltani akar?
Akkor kezdődött, amikor a feleségemmel feküdtünk Fonyódon a strandon, és kitaláltuk, hogy csinálunk egy videós céget. Ennek már 6 éve, és az elmúlt 1-2 évben nagyon hangsúlyos lett az életemben.
Éreztem, hogy egyszer el fog jönni, hogy döntési helyzetbe kerülök, mert ha a videózás túlnő azon, hogy egy hobbi, akkor két dolgot nem fogok tudni egyszerre csinálni. Ez nem egy egyhetes folyamat volt, hanem egész sokáig érlelődött bennem.
Mi szólt a döntés ellen, és mi mellette?
Tény, hogy nem túl gyakori, hogy valaki feláll egy ilyen pozícióból önszántából. De én nem az a típusú műsorvezető vagyok – vagy voltam –, aki azért csinálja ezt, mert szeret a képernyőn lenni, hanem azért, mert valószínűleg az adottságaim lehetővé tették. Ide sodródtam az RTL-nél, és ezért elképesztő hálás vagyok.
Mennyire volt nehéz harmincvalahány évesen beletanulni egy vállalkozásba, és kilépni egy zárt buborékból?
Az biztos, hogy ha valaki egy ilyen nagy csatornánál dolgozik, az fel se fogja, hogy milyen nyugodtság veszi körül. Minden hónap elején jön a fizetés, megbecsülik. Nyilvánvaló, hogy ezek után volt bennünk egy bizonytalanság, amikor belevágtunk.
A tesómból (D. Tóth Kriszta – a szerk.) nagyon sokat inspirálódtam: ő kétszer is felállt tévétől nagyon jó pozícióból, és mindenki azt mondta, hogy „úristen, ekkora hülyeséget”. Közben meg nézzük meg, hogy egy sikeres vállalkozást hozott létre, amelybe rengeteg energiát és tőkét fektetett.
Lett volna még olyan műsor, amit szívesen vállalt volna?
Évekkel ezelőtt nagy vágyam volt, hogy showműsort vezethessek. Szívesen vezettem volna X-Faktort, kipróbáltam volna egy ilyen jellegű élő műsornak a semmihez nem hasonlítható feladatát és hangulatát. Ebbe az irányba tettem kisebb lépéseket, de nem vagyok egy olyan típus, aki nagyon kitapossa magának az utat. Azokat a lehetőségeket próbáltam mindig megragadni, ami szembejött, vagy amivel megkerestek.
Arra nem gondolt, hogy ha jobban, nyomulósabban brandeli magát, akkor még nagyobb lehetőségek találják meg? Akár egy nagyobb showműsor vezetése.
Én nem kerestem a lehetőséget az interjúkra, nem mentem el a partikra, de ez a személyiségemből adódik. Azzal tisztában vagyok, hogy egyre inkább jellemző, hogy a saját márkád felépítése nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy mire predesztinálnak téged. Én ebből a szempontból sajnos a régi iskolának vagyok a híve:
azt mondom, hogy mindenki nézze meg, hogy eddig mit csináltam, és ha az tetszik, és azt gondolják, hogy jó, akkor gondolkodjanak bennem.
Valamivel több mint két évvel ezelőtt a DTK: Elviszlek magammal című műsorban úgy fogalmazott, hogy a személyiségéhez nem a híradózás áll a legközelebb, máskor viszont azt mondta, hogy ez a csúcs. Milyen formátumhoz passzol inkább?
Most is tartom, hogy a személyiségem nagyon szabad szellemű, túlságosan lazán kezelek dolgokat ahhoz, hogy a híradós feszesség általánosan jellemző legyen rám. Rábai Balázs például egy olyan híradós, aki tényleg egy ilyen típus. Amit látok belőle, az az, hogy ő a hírek embere, ez a szenvedélye. Én inkább a csomagoláshoz értettem jól.
Ez mit jelent?
Infotainment (Információ/info + szórakozás/entertainment, az információ szórakoztató formában történő átadására utaló szóösszetétel) híradó lévén ideális esetben ötven-ötven százalék az info és a tainment, nálam ez hetven-harminc volt a tainment oldalára. Sokszor engedtem át magam annak, hogy többet adok a szórakozásnak, mint az információnak. Híradós műsorvezetőként próbáltam a felkonfjaimat olyan formában megírni, hogy abban benne legyek egy kicsit én is. Ha úgy nézzük, akkor a műfaj határait feszegettem.
A Fókusz például azért volt nekem ideálisabb, mert egy kötetlenebb formában lehetett híradózni. A Fókusz magazinműsor, de formájában, a konfok miatt hasonlít a híradóhoz, miközben gesztikulálhatok. De a szakma csúcsa a híradózás, minden tévés műfaj alapköve.
Magyarországon sok helyen a híradó nem a BBC-s alapelvek szerint készül, gondoljunk csak a Tények a választások előtt forgatott Orbán Viktorra szavazok-videójára. Mi a véleménye a híradózásról 2018-ban?
Nem szeretnék zsákutcába belesétálni, nem kitérő választ szeretnék adni, csak nem célom senkit megbántani. Mindenki úgy, és olyan formában dolgozik, ahogy azt ő jónak látja. Azt mondom inkább, hogy sok olyan helyzet van az utóbbi évtizedben, amikor az embereknek úgy is kell dogozniuk, ahogy ők nem feltétlenül szeretnének. Jó szakemberek vannak, az más kérdés, hogy ki hol, hogyan és mit fogalmaz meg.
De az is jó szakember, aki valós hírek helyet propagandisztikus híreket gyárt?
Nekem nem tisztem megítélni senki munkáját ilyen szempontból, persze nyilván megvan a magánvéleményem. Nem egyszerű ma végignézni, ami zajlik: hiszek abban, hogy mindig minden hírműsornak szabad elvek alapján kell működnie. Kérdéseket kell feltennie, kritikusnak kell lennie, és ebbe nem szabad soha semmilyen formában beleszólást engedni senkinek.
Ez egy alapvetése a hír műfajának: a hír szent, a vélemény szabad.
Én nem akarok emberek felett pálcát törni, nem ismerem mindenkinek a történetét.
Van köze a médiapiaci helyzetnek a pályaváltásához?
Semmi köze nincs. Ez egy három pilléres döntés volt: túl kevés időt töltöttem a családommal, szakmai kihívás, hogy egy olyan dologban szeretnék fejlődni, amiben bontogatom a szárnyaimat, és ez az a fajta szabadság amit a saját magad vállalkozása megad. Semmilyen más szempontot nem vettem figyelembe.
Tulajdonképpen az egész tévés pályafutását azt RTL Klubnál töltötte, gyakornokként került a csatornához. Mennyire volt nehéz egy helyen kijárni a szamárlétrát?
23 évesen kerültem az RTL-hez, először a Fókuszhoz, de akkor nem illettem oda. Átmentem a Híradóhoz, ahol hét évet dolgoztam, mégis visszakerültem a Fókuszhoz.
Kívülről nézve lehet, hogy ez könnyűnek tűnt, ha valaki követte, hogy miket csináltam. De belülről sziszifuszi munka volt, lépésről lépésre haladtam. Ennek hátránya, hogy jelentősen lassabb folyamat, viszont sokkal többet tanultam. Sosem az volt – én legalábbis így éreztem –, hogy alaptalanul kaptam egy következő lehetőséget. Kotroczó Róbert (az RTL Klub hírigazgatója – a szerk.) valahogy mindig megvárta azt a pillanatot, amikor már belökhet a következő szintre. Emiatt inkább hálát érzek: nekem az volt a sorsom, hogy alulról kellett fölkapaszkodnom. Nem tudom összehasonlítani mással, mert olyan még nem volt az életemben, hogy megkeres valaki.
Akkor nem is volt a konkurenciától ajánlat?
Engem soha senki nem keresett meg.
Ez rosszul érinti?
Nem. Érdekes volt azt látni, hogy másokat igen, de nem éreztem soha a hiányát. Nem akartam soha senkit visszautasítani, elég rossz vagyok a nemekben, és örülök, hogy nem kerültem ilyen helyzetbe. Alapvetően az RTL-nek szerencséje is volt, mert mindig nagyon lojális voltam a csatornához. Nem is merült fel, hogy elmenjek, lehet, hogy ez érződött rajtam.
Nem mondom, hogy soha nem gondolkodtam rajta, hogy miért nem kerestek meg, de egyáltalán nem szívfájdalom, szerettem itt dolgozni.
A felmondása után úgy lehetett olvasni (nálunk is), hogy annak idején a Barátok közt után kapott egy új feladatot, és elkezdett a Fókuszban dolgozni. De pontosan hogy történt, hogy egy napi sorozatból került egy egészen más területre? Van a kettőnek köze egymáshoz?
Nincs. A Barátok köztbe heccből jelentkeztem. Érettségi alatt délelőtt ment az ismétlés, mindig néztem, és a barátaimnak mondogattam, hogy egyszer milyen jó lenne benne szerepelni. Mire ők, hogy „úgyse mersz jelentkezni”. Jelentkeztem, bekerültem, lenyomtam egy évet, aztán az egészet elengedtem. Nekem nem volt a fejemben a tévézés, annyit tudtam, hogy valahova kéne suliba menni valamilyen főiskolára, vagy egyetemre kellene járni, és fölvettek Kaposvárra. Egy év után mondtam, hogy nekem el kell jönni otthonról Budapestre, és a BKF-re jártam utána. Itt egyszer a hirdetőfalról letéptem egy cetlit, amely arról szólt, hogy indul a Független Hírügynökség: gyakornoknak jelentkeztem, bekerültem, és onnan mentem az RTL-be.
Akkor nem is volt eredetileg tervben a tévézés?
Gyerekorvosnak készültem. A nagybátyám inspirált, de aztán jött a biokémia. Nagyon kellett volna tanulni, de arra lusta voltam. Hát mi legyek? Maradt a büfé-ruhatár, mentem kommunikácóra, lesz, ami lesz alapon. De azért az adott egy lökést, hogy amikor a tesóm TV3-azott és RTL-ezett, néhányszor bevitt, megmutatta, mit csinál.
Nagyon laza volt akkor a hangulat, sokkal lazább, mint most, „woodstockosabb” volt a kereskedelmi tévézés, és megtetszett.
Az Origónál anno voltam egyszer állásinterjún, kettő percig tartott Weyer Balázzsal. Minden olyan kérdésre, amit föltett, rossz választ adtam. Annyit azért mondott, hogy szerinte, ha van lehetőség az RTL-nél, inkább csináljam azt, mert láthatóan jobban fog érdekelni.
De még korábban a Színművészetire is jelentkezett. Nem okozott nagy törést a felvételi?
Igen, az nem volt egy jó élmény. Olyan törést okozott, hogy eldöntöttem, soha többet nem jelentkezem. Egy évet nagyon komolyan készültem: Kaposváron a Déryné vándorszíntársulatban szerepeltem két és fél évet, és nem voltak rosszak a visszajelzések.
Hittem benne, ehhez képest körülbelül öt perc alatt kivágtak. Nagyon rossz érzés volt, mert nem is figyeltek oda rám, délután volt. Azt éreztem, hogy egy évet elpocsékoltam. És tudom, hogy attól még, hogy elsőre valakit kidobnak, az nem jelenti azt, hogy nem ügyes.
Én ezt az anyukánk miatt is megpróbáltam, már nem élt akkor, de ő ugyanebben a vándorszíntársulatban játszott, és nagyon szerettem volna az álmát egy kicsit beteljesíteni. Ő is felvételizett a színműre, őt se vették fel, a nővérét viszont igen, és Kossuth-díjas is lett (Kútvölgyi Erzsébet – szerk.).
Csak az exhibicionizmus hajtotta, egyszerűen színész szeretett volna lenni, vagy még komolyabb művészi tervei voltak a Színművészetin?
Nem vagyok egy művésztípus, de volt bennem egyfajta exhibicionizmus. A filmben való szereplést nagyon szerettem volna kipróbálni, de Magyarországon meg nincs filmszínészképzés, csak színészképzés, gondoltam, hogy nekem a Színművészetire kell jelentkeznem. Ezt nem jól hittem, de nem bántam meg.
Az, hogy akkor engem nem vettek fel, elindított egy másik irányba. Jó úton jártam végig, jó embereket ismertem meg, beutaztam a világot. Ha a Színművészetire járok, biztos, hogy nem találkozom Bruce Wilisszel, Michael Flatley-vel, Pelével, és nem járom be Guineát vagy Japánt.
