Kultúra

Már biztos, hogy a 2. évaddal nem ér véget A szolgálólány meséje

Merthogy a sikersorozatot gyártó Hulu már be is rendelte a folytatást.

Tavaly tavasszal debütált a streaming szolgáltató Hulu oldalán a Margaret Atwood díjnyertes regényéből készült A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale), amely utóbb az év egyik legünnepeltebb sorozatává vált. Az első évad folytatását hamar be is jelentették a készítők és az azóta leforgatott második szezon most április végén el is startolt, ráadásul rögtön a széria egyik legerősebb epizódjával.

A jelenleg már a második évad harmadik részénél járó sorozat jövőjével kapcsolatban eddig csak feltételezni lehetett, hogy az egyre nagyobb siker miatt a Hulu nem áll meg két szezonnál, mára azonban biztossá vált, hogy lesz harmadik is, merthogy azt a Twitteren nemrég be is jelentette a gyártó.

A harmadik évaddal kapcsolatban egyelőre nem tudni semmi konkrétumot, mindazonáltal az főszerepben Elisabeth Moss és a sorozatot író-produceráló Bruce Miller visszatérése csaknem borítékolható.

A két Arany Glóbusszal és nyolc Emmy-díjjal kitüntetett széria második évadában Moss mellett Yvonne Strahovski (Serena Joy Waterford), Joseph Fiennes (Fred Waterford), Max Minghella (Nick Blaine), Amanda Brugel (Rita), Madeline Brewer (Janine), O-T Fagbenle (Luke), Ann Dowd (Lydia néni), Samira Wiley (Moira) és Alexis Bledel (Ofglen) játsszák a mellékszereplőket.

A szolgálólány meséje első és második évada Magyarországon kizárólag az HBO GO-n látható.

A szolgálólány meséje vitatkozna azzal, hogy közügy-e a szülés
A szolgálólány meséje első évada belső szerveket szorongató élmény volt. Gileád pokla azóta sem enyhült: itt az új évad, spoiler nélkül elmondjuk, milyen.
Kiemelt kép: Hulu/Take Five

Ajánlott videó

Olvasói sztorik