Kultúra

R. Kelly szerint őt meg akarják lincselni, éspedig azért, mert fekete

A többszörösen szexuális zaklatással vádolt zenész szerint rasszista kampány folyik ellene.

R. Kelly kiakadt a koncertjeit kukázó szervezetekre, és érdekes váddal csapott vissza: szerinte az ellene folyó kampány egy fekete férfi elleni lincselési kísérlet. A dolog előtörténete ismert: Kellyt azzal vádolják, hogy szexuálisan zaklatott, szexrabszolgaként tartott fiatal nőket, mi több, fiatalkorúakat is, így a zenész egy ideje nem könnyen tud koncertezni.

A Time’s Up mozgalom, amely a #metoo-kampányból nőtte ki magát, ugyanis egy ideje mindent megtesz, hogy Kellynek az ellene felhozott vádak mellett ne nagyon teremjen több babér. A mozgalom WOC, Woman of Color, azaz kb Színes Bőrű Nők nevű ága ugyanis kifejezte támogatását a #MuteRKelly, azaz #NémítsukElRKellyt cmen futó online kampány mellett, melynek célja, hogy rávegye a zenész kiadóját, koncertszervezőit, jegyértékesítőit és a streaming szolgáltatókat, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot Kellyvel az ellene érvényben lévő vádak nyomán.

Kelly a menedzsmentjén keresztül reagált a WOC akciójára, a Varietynek küldött közleményében úgy jellemezte a kampányt, mint

nyilvános lincselés kísérlete egy fekete férfi ellen, aki rendkívüli szinten járult hozzá a kultúránkhoz.

A szöveg továbbá felrója a Time’s Upnak, hogy nem voltak hajlandóak beszélni azokkal a nőkkel, akik R. Kelly “támogatását élvezik”. Hozzátették, hogy R. Kelly támogatja a mozgalom nőpárti törekvéseit, és megértik ugyan, hogy a híres zenészeket időnként szükséges kritizálni figyelemfelkeltő céllal, ám ebben az esetben a támadás igazságtalan és célt tévesztett.

Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy Mr. Kelly egy kapzsi, tudatos és rosszindulatú összeesküvés céltáblája, melynek célja, hogy megalázzák őt, a családját és a nőket, akikkel az idejét tölti. Kelly zenéje az amerikai és az afro-amerikai kultúra része, amit soha nem lenne szabad – és nem is lehet – elnémítani. Amióta csak Amerika megszületett, fekete férfiakat és nőket lincseltek meg azért, mert szexeltek, vagy azzal vádolták őket, hogy szexeltek. Kitartóan ellen fogunk állni ennek a nyilvános lincselési kísérletnek egy fekete férfi ellen, aki aki rendkívüli szinten járult hozzá a kultúránkhoz.

Így a közlemény. Kelly arra is reagált, hogy nemrégiben levették műsorról egy koncertjét, melyet szülővárosában, Chicagóban, az Illinois-i Egyetemen tartott volna. Mint mondta, nem tudja, miért törölték a koncertjét, ugyanis

még nem hallottam olyat, hogy egy fellépést pletykákra alapozva töröltek volna, bár ugye, mindig van egy első alkalom.

Pedig nem olyan nagy rejtély, hogy miért vették le a koncertet a programról: több mint 1300 diák és dolgozó írta alá a petíciót, mely ezt kérte.

Az 51 éves zenészt jelenleg egy kiterjedt nyomozáson alapuló BuzzFeed-cikk nyomán többen vádolják egyebek – mint gyermekpornográfia, kényszerítés, nemi erőszak – mellett azzal, hogy erőszakos szektában tart és szexuálisan használ nőket – erre hivatkozott a WOC nyílt levele is. Kelly persze tagad és ügyvédeivel igyekszik tisztázni magát, a korábbi gyermekpornográfia-vádak nyomán egész sor ügyben jutott peren kívüli megegyezésre.

Kiemelt kép: AFP/ Frederic J. Brown

Ajánlott videó

Olvasói sztorik