Kultúra

Mi visz rá valakit, hogy a vagyonát kockáztassa egy bizonytalan üzletért?

A startup-világról sokat beszélnek, de kevesen értik igazán, hogy a sztereotípiákon túl hogyan is működik. Egy lépésre a befejezéstől a magyar startup-doku, ön is segíthet.

Lecsengőben van a startup-láz vagy ma is ez az önmegvalósítás csimboraszója? És miért áldoz valaki saját vagyonából bizonytalan sikerű üzleti ötletekre? Egyáltalán, mi az, hogy startup, csak egy menőbb szó a vállalkozásra? Alighanem ezeket a kérdéseket is érinti hamarosan elkészülő dokumentumfilmjében Gellér-Varga Zsuzsanna: az Angyali üzlet című doku hét év után most a célegyeneshez közelít. A film egy kezdő üzleti angyal és egy kezdő startup-os történetét követi 2011-től három éven keresztül, a magyar startup-világ korai éveiben.

Hiánypótló témának tűnik, bár ezt a támogatásokról döntő fejesek aligha látták így, minthogy a film a “túl modern” téma miatt nem kapott állami támogatást, így független gyártásban jutott el a jelenlegi állapotáig, most pedig közösségi finanszírozás keretében próbálnak pénzt gyűjteni az utómunkákra, úgymint zene, fényelés, hangkeverés. Aki még adós az e heti (havi) jócselekedetével, az ezen az oldalon tud pénzt dobni az alkotóknak, hogy befejezhessék a filmet.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember, aki sikeres trader volt Londonban, de a sok munkában, stresszben kiégett, elfáradt. Egy napon történt valami, ami mindent megváltoztatott. Kiderült, hogy egy veleszületett rendellenesség miatt a kislánya sosem fog tudni beszélni. A szakmai és a magánéleti válságot Antal arra használja fel, hogy újragondolja önmagát, és saját magával együtt másokat is egy értelmesebb élethez juttat. 15 év nyugat-európai élet után után hazaköltözik családjával. Miközben itthon kezdő vállalkozókat támogat, startupok elindulását segíti, próbálja megteremteni a családja megélhetését, egy újfajta kommunikációt is kialakít a kislányával.

– írja a film szinopszisa, tehát a rejtelmes startup-világhoz egy egészen személyes történeten keresztül közelít. Gellér-Varga Zsuzsanna rendezőként és operatőrként is jegyzi a filmet, melyről bővebb információt itt és itt lehet megtudni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik