Kultúra

A párizsi terrort túlélő rocker hitet tett a fegyverek mellett

A bataclani mészárlást testközelből megélő Jesse Hughes a közösségi médiában kezdte pocskondiázni a floridai iskolai lövöldözés túlélőit. A fegyverek elvétele szerinte olyan, mintha a férfiak kasztrálnák magukat, hogy megállítsák a nemi erőszakot.

Ahogy írtuk, százezrek tüntettek a hétvégén az Egyesült Államokban a fegyvertartás szigorításáért. A több nagyvárosra kiterjedő March for Our Lives megmozdulást a parklandi iskola tanulói szervezték, akik 17 diáktársukat és tanárukat vesztették el a februári lövöldözésben. A fegyvertartási vitát utóbbi hetekben uraló fiatalokat sokan látják új reménységként, George Clooney például megrendült hangvételű nyílt levélben gratulált nekik, és azt írta, miattuk tud újra büszke lenni hazájára.

Azonban nem volt mindenki így elragadtatva a diákok elszántágától. Jesse Hughes, a The Eagles of Death Metal frontembere indulatosan kelt ki a tüntetés szónokai ellen. Az Iszlám Állam által elkövetett 2015-ös párizsi mészárlást a helszínen, a színpadról átélő zenész szánalmasnak és visszataszítónak nevezte a diákok viselkedését, amely szerinte nem ápolja, inkább meggyalázza az áldozatok emlékét. Az Instagramon meg is osztott egy mémet, amely kellően világossá teszi a fegyvertartásról vallott radikális nézeteit. A képen egy mosolygó nő mondja egy férfinak: “Leadtam a fegyveremet, hogy véget vessek a fegyveres erőszaknak”, mire a férfi szintén mosolyogva azt feleli neki: “Levágtam a farkam, hogy megállítsam a nemi erőszakot”.

Obviously….The best thing to do to combat chronic abusers and disregarders of the law(like the law against Murder) is to……..pass another Law!…..Genius!!!…… but before we pass this law we’re going to denigrate the memory and curse ourselves by exploiting the death of 16 of our fellow students for a few Facebook likes and some media attention….and look how well civil rights abuses as it concerns firearms helped to protect me and my friends in Paris!!!!! This almost sounds like the plan of like a kid maybe like a high school student….!. Oh wait that’s right…. The Whitney Houston song about letting the children lead the way wasn’t actually had operating paradigm for life…..And when the truth don’t line up with your bullshit narrative just hold your breath and stamp your feet and refused to except it…. then take multiple days off of school playing hooky at the expense of 16 of your classmates blood….!…. it might be funny if it wasn’t so pathetic and disgusting……As the survivor of a mass shooting I can tell you from first-hand experience that all of you protesting and taking days off from school insult the memory of those who were killed and abuse and insult me and every other lover of liberty by your every action…..Long Live Rock’n’Roll….. and may everyone of these disgusting vile abusers of the dead live as long as possible so they can have the maximum amount of time to endure their shame….and be Cursed….

A post shared by Jesse Hughes (@fatherbadass) on

Nem ez az első eset, hogy Hughes meggondolatlan nyilatkozatokkal borzolja a kedélyeket. Már a Bataclanban történt tragédia után is kifejtette, hogy a szigorítás helyett mindenkinek fegyverrel kéne mászkálnia. Az énekes akkoriban annak a gyanújának is hangot adott, hogy a szórakozóhely biztonsági őrei is bűntársak lehettek. Ezért később ugyanis bocsánatot kért, de állítólag így sem engedték be a Batataclan újranyitására.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik