Kultúra

Haláli vakációs mozi lesz a Hotel Transylvania 3

Jön Drakuláék harmadik animációs kalandja, amelynek megjelent az új szinkronos előzetese.

2012-ben került a mozikba és az év egyik legsikeresebb animációs filmjévé vált a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak, amely aztán 2015-ben folytatást kapott, ráadásul a Hotel Transylvania 2 – Ahol még mindig szörnyen jó még az elsőnél is jobban teljesített a kasszáknál. Nem is volt kérdés, hogy lesz harmadik rész, amelyre ismét három évet kellett várni és végül idén nyáron fog a mozikba kerülni.

A magyarul majd a Hotel Transylvania 3 – Szörnyen rémes vakáció címen futó animációs filmben Drakula társas hajóútra indul, hogy egy ideig csak saját boldogságával törődjön. Csakhogy már a nyaralása elején beüt a krach: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenstein és a Láthatatlan ember is velük tart. De az igazi bajt csak a hajó titokzatos kapitánya, Ericka okozza, ugyanis Drakula teljesen belehabarodik, pedig ő nem más, mint a vámpírvadász Van Helsing unokája.

Az előző két részt is levezénylő, háromszoros Emmy-díjas Genndy Tartakovsky rendezésében közelgő Hotel Transylvania 3 július 13-án fog debütálni az amerikai mozikban. A hazai bemutató még nem ismert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik