Kultúra

Nádas Péter kapta az Aegon-díjat

A Világló részletek az író utolsó nagyszabású műve.

Idén tizenharmadik alkalommal adták át az Aegon Művészeti Díjat, ami az előző év legjelentősebb, magyar nyelven megjelent kortárs szépirodalmi alkotásának jár.

2018-ban csaknem száz kötetet jelöltek a könyvkiadók – a szűkített tízes lista a hét fős zsűri szavazatai alapján állt össze. A díjért végül négy verseskötet és hat regény, összesen két kiadó, Magvető és Jelenkor, versenyzett a döntőben. Aligha számít meglepetésnek, hogy Nádas Péter monumentális memoárját, a Világló részleteket hozták ki győztesnek. Nádas egy évtizeden át írta a könyvet, amelyben háborúktól, diktatúráktól és forradalmaktól viharos gyerekkorát idézi fel benne egyedülálló alapossággal. Állítása szerint ez az utolsó nagy műve.

Amíg élek, és a józan eszem megmarad, addig bizonyára reggel felkelek, elmegyek az asztalomhoz és valamit csinálok majd. De ilyen nagy formákat már biztosan nem, mert nincs hozzá több energiám. Az íráshoz energia kell, sok energia

– mondta karácsony előtt készült nagyinterjúnkban, ahol azt is megpróbáltuk vele tisztázni, hogy miért értjük állandóan félre egymást, miért nem kell őszintének lenni, elkerülhetőek-e a háborúk, és hogy vajon szokott-e néha nevetni magán.

Nádas Péter: A hullabűzt már nem érzem, mert elnyomja a benzingőz
Mindig azt csinált, amit akart, és akkor, amikor ő akarta, mégis megfeneklett hajónak tartja az életét. Jó lenne, ha nemcsak túlélni, de élni is tudnánk. Interjú Nádas Péterrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik