Kultúra

Lemondta fellépéseit a gyilkos rocksztár

Visszavonulót fújt a barátnőjével végző Bertrand Cantat, aki ellen online petíció is indult.

A New Musical Express számolt be róla, hogy lemondta az összes nyári fesztiválfellépését Bertrand Cantat francia énekes és zenész, aki a barátnője meggyilkolása miatt évekig börtönben ült.

Bertrand azt követően döntött így, hogy nemrég ellene és a Papillons de Nuit francia rockfesztivál ellen

online petíció indult, amelynek aláírói azt akarták elérni, hogy a szervezők töröljék a zenész fellépését a programból. A petíciót mostanára már 75 ezren írták alá.

A Papillons de Nuit nem engedett a nyomásnak, ugyanakkor két másik fesztivál szervezői bejelentették, hogy náluk mégsem lép fel Cantat.

A 2010-ben megszűnt Noir Désir frontembereként ismertté vált Cantat egy litvániai szállodai szobában úgy megverte barátnőjét, Marie Trintignant színésznőt, hogy az kómába esett, majd belehalt sérüléseibe. A francia énekest nyolc év börtönre ítélték, de jó magaviselete miatt 2007-ben feltételesen szabadlábra helyezték. Cantat újra zenélni kezdett, előbb ismét a Noir Désirben, a feloszlásuk óta pedig szólóban.

Nem enged a nyomásnak a gyilkos rocksztárt felléptető fesztivál
65 ezren írták alá a petíciót, mely szeretné elérni, hogy a barátnője halálát okozó Bertrand Cantat ne léphessen fel egy francia rockfesztiválon, a szervezők azonban kitartanak eredeti szándékuk mellett.
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Erick James

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik